Frissítve:

Online adatbázis készült a kommunista korszak alternatív kultúrájának magán- és közgyűjteményeiről

A gyűjtemény egy darabja A gyűjtemény egy darabja - © Fotó: cultural-opposition.eu
Budapest – A kommunista korszak ellenkultúrájának magángyűjtőknél és közgyűjteményekben őrzött örökségéről rendeztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, ahol bemutatták többek között az online 15 nyelven elérhetővé tett nemzetközi adatbázist a volt szocialista tömb alternatív kultúrájának mindeddig ismeretlen magán- és közgyűjteményeiről – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

Közlésük szerint a nemzetközi adatbázis (http://cultural-opposition.eu/) mellett a konferencián bemutatták a kutatást összefoglaló, mintegy húsz országból 65 szerző közreműködésével készült felsőoktatási kézikönyvet; illetve a középiskolai és egyetemi oktatókat segítő online tananyagokat.

A COURAGE elnevezésű, kommunista korszak ellenkultúráját vizsgáló kutatóprogramot vezető Bölcsészettudományi Kutatóközpont három éven át tizenöt ország kutatóit koordinálta. A COURAGE nemzetközi adatbázisa csaknem száz kutató hároméves munkája nyomán jött létre, és jelenleg 325 gyűjteményről közöl új adatokat.

Mint írják, az adatbázis emellett a levéltári kutatásokat is megújíthatja, mivel új, eddig alig, vagy egyáltalán nem használt források kerülnek a kutatók látókörébe. A közlemény idézi Kovács Évát, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóját, aki kiemelte, hogy az eddig elszórtan létező gyűjteményeket összefogó és bemutató portál által ezentúl összehasonlíthatóvá válik a kommunista diktatúrák hatása a kelet-európai régióban.

A közlemény idézi Apor Péter történészt, a projekt egyik vezetőjét, aki rámutatott arra, hogy az immáron hozzáférhető egyéni életutak és a láthatóvá tett magángyűjtemények megváltoztathatják a korszakról élő, gyakran sematikus képet. A kutatás koordinátora, Horváth Sándor szerint a kutatás eredményei nem csupán a történészeknek, hanem a nagyközönség számára is érthetőbbé teszi, miért áll a mai napig viták kereszttüzében a korszak történelme.

A projektben résztvevő tíz ország előadói többek között arra keresték a választ, hogyan tudtak a kultúra szereplői országhatárokat és a vasfüggönyt is átívelő hálózatokat létrehozni a diktatúra idején. Hogyan sikerült dokumentálni a tiltottnak számító tevékenységeket? Miként volt jelen a titkosszolgálat a kultúra különböző szféráiban?

A közlemény idézi a kutatás eredményeit összefoglaló, több mint hatszáz oldalas kézikönyv egyik szerkesztőjét, Apor Balázst, aki szerint ilyen átfogó kötet a korszak kulturális ellenállásáról még nem született, ezért egyedülálló a maga nemében.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása