Frissítve:

Önkormányzat 2014 – MSZP: a DK és az Együtt-PM politikai játszmának tekinti a XIII. kerületi tárgyalást

Budapest, 2014. augusztus 16., szombat (MTI) – Az MSZP XIII. kerületi szervezete szerint a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt-PM a kerületben politikai játszmának, nem pedig együttműködési kísérletnek tekintette a tárgyalásokat, ezt bizonyítja, hogy azokat egyoldalúan zárták le.

hiba beküldése


Ezt Borszéki Gyula, a kerületi szocialista szervezet elnöke közölte az MTI-vel szombaton azt követően, hogy a DK, az Együtt-PM és a Modern Magyarország Mozgalom bejelentette: közös listán indul és közös jelölteket állít az októberi önkormányzati választáson a főváros XIII. kerületében, ugyanakkor külön polgármesterjelöltet nem állítanak, hanem a szocialista Tóth Józsefet támogatják.

Az MSZP kerületi elnöke közleményében úgy fogalmazott: ezen szervezetek, amelyek egyoldalúan zárták le a tárgyalásokat az MSZP-vel július 30-án, most is azt hangsúlyozzák, hogy az MSZP-vel szemben, az MSZP ellen indítanak jelölteket.

Hozzátette: Tóth József és az általa támogatott képviselőjelöltek az MSZP és a XIII. Kerületi Lokálpatrióta Egyesület közös indulóiként méretik meg magukat. “Nekünk nem ellenfeleink a demokratikus baloldali pártok, de tudomásul vesszük hozzáállásukat” – fogalmazott.

Borszéki Gyula azt írta: Tóth József és csapata a XIII. kerületben elért eredményeket fogja bemutatni a kampány során, és mindent megtesznek azért, hogy a városrész továbbra is a béke szigete maradjon. “Ezért fogunk össze a XIII. kerületi civil szervezetekkel és az itt élő lakossággal”- tudatta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása