Frissítve:

Önkormányzat 2014 – Lemondott a Vas megyei Borgáta vasárnap megválasztott polgármestere

Szombathely, 2014. október 17., péntek (MTI) – Lemondott a Vas megyei Borgáta vasárnap független jelöltként megválasztott polgármestere, Gőcze Zsanett – közölte az MTI-vel pénteken Balás Endre, a település jegyzője.

hiba beküldése

A polgármester nem indokolta meg írásban benyújtott lemondását, amelyet a jegyzőnek nyújtott át, hiszen még meg sem alakult az önkormányzat.

Balás Endre elmondta: vasárnap két független jelölt közül választottak a borgátaiak, a 183 választásra jogosult közül 147-en éltek választójogukkal. Gőcze Zsanettet 96 szavazattal választották meg polgármesternek, ellenfele, a szintén független Komlósi Tamás 51 szavazatot kapott.

A választás eredményét Komlósi Tamás megfellebbezte, ezt azonban a területi választási bizottság elutasította – ismertette a jegyző.

A fellebbező szerint hátrányosan érintette a választási esélyeit, hogy a választást megelőző hónapokban tömegesen jelentkeztek be Borgátára, a településhez tatozó Borgáta-fürdőre, állandó lakosként olyan magyar és külföldi üdülőtulajdonosok, akik korábban nem voltak a község lakói.

A megválasztott négytagú képviselő-testületbe három olyan képviselő került be, aki nemrég jelentkezett be Borgátára – erősítette meg a jegyző.

Kun László, a Vas megyei területi választási iroda vezetője elmondta: a fellebbezést azért utasították el, mert a bejelentkezések időben történtek, így a választás körülményei álláspontjuk szerint jogszerűek voltak. A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni.

Gőcze Zsanett,a megyei napilap megkeresésére sem indokolta lemondását, de annyit megjegyzett: “a megválasztott képviselők nagy része a falu lakói számára sajnos ismeretlen”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása