Frissítve:

Önkormányzat 2014 – Kövér: minden a választás napján dől el

Budapest, 2014. szeptember 26., péntek (MTI) – Kövér László szerint minden a választás napján dől el, ezért fontos, hogy minél többen menjenek el voksolni október 12-én, és a Fidesz-KDNP jelöltjeit válasszák. Erről az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke péntek este a főváros XX. kerületében tartott lakossági fórumon beszélt.

hiba beküldése

Akármilyen felméréseket is látni a népszerűségről, “a balos ellenfél” akármennyire is megvertnek, tétovának, szétesettnek tűnik, hogy “azt sem tudják, fiúk vagy lányok, sokszor a szó szoros értelmében”, minden választás azon az egy napon dől el, az számít, amit a polgárok bedobtak az urnákba – fejtette ki a politikus.

Kövér László arra kérte a jelenlévőket, a még tartalékolt erőiket vessék latba, és mindenkit keressenek fel, próbáljanak meggyőzni, hogy minden választásnak van tétje. Arról is szól egy-egy választás, hogy valaki erkölcsi értelemben megszerzi a jogot, hogy utána kritikusan vélekedjék arról, ami zajlik. Aki nem voksol, annak utána nincs erkölcsi alapja bármilyen kritikus felvetést tenni – jelentette ki Kövér László.

Szerinte ha sikert akarnak elérni, elengedhetetlen előfeltétel, hogy együtt tudjanak működni egymással. Demszky Gábor a rossz példa arra, hogyan nem lehet együttműködni bármilyen színű kormánnyal, ugyanakkor ők nehéz pillanatokban tudtak együttműködni olyan polgármesterekkel is, akik nem a Fidesz-KDNP jelöltjei voltak – fogalmazott.

Az együttműködés lehetőségét megkönnyíti, ha azonos értékalapról képzelik el a jövőt, azonos programjuk van, a helyi közösségek jövőjéről azonosan vélekednek – mondta a Fidesz választmányi elnöke, aki Juhász Lajosnét, a Fidesz-KDNP XX. kerületi polgármesterjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe.

Emlékeztetett: a képviselő-testületekre 1200 milliárdnál is nagyobb teher hárult, és a kabinet úgy döntött, pártállásra, felelősségre tekintet nélkül kimenti őket az adósságcsapdából, amekkora segítségre legutóbb az önkormányzati rendszer kezdetén volt példa.

Az önkormányzati rendszer a rendszerváltozás felemásra sikeredett huszonöt évének egyik legsikeresebb alkotása – mondta. “Ne adjuk az önkormányzatokat ezek kezébe, mert arra képesek, amit már megmutattak többször” – mondta a baloldalról.
Az Országgyűlés szerdán fogadta el a bankok elszámoltatását rögzítő törvényt – idézte fel, hozzátéve, hogy a bankok 900-1000 milliárd forint közötti összeget vettek ki törvényellenesen az adósok zsebéből.

A rezsicsökkentés fontosságáról szólva azt mondta, nemcsak a garantált nyereséget vitték ki a szolgáltatók, hanem amit “nem szégyelltek, kiloptak az emberek zsebéből”. Itt az ideje, hogy állami nonprofit szolgáltató szektort hozzanak létre – mondta. Egyben azt javasolta, a választók fontolják meg, szabad-e azt a baloldalt támogatni, amelyik mindig a multik, a nagytőke, az idegenek érdekei mellett dönt a magyarországi kisemberekkel szemben.

Beszélt arról is: az “unortodox gazdaságpolitika” mára meghozta azokat az eredményeket, amelyekre senki nem meri azt mondani, hogy időlegesek, és ma többen dolgoznak, mint az elmúlt huszonkét évben bármikor. A közmunkaprogram az egyik legnagyobb vívmány, amit az elmúlt négy évben el tudtak érni, több tízezer olyan ember dolgozik, akinek eddig nem volt erre lehetősége – mondta. Kitért arra: idén már “kétszer megverték a balosokat”, és három a magyar igazság.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az önkormányzati képviselők beszámoltatása nem a kormány, illetve a Fidesz feladata, ez akkor válik azzá, amikor jelölteket kell keresni. Ha valakinek rontotta a ténykedése egy önkormányzat működését, akkor őt nem engedik elindulni. Nem az oroszok vagy az amerikaiak ültették a nyakunkba Horn Gyulát, Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort sem, és nem is az amerikaiak fogják megmondani, utóbbi meddig lesz kormányfő, hanem önök – fogalmazott Kövér László.

Megjegyezte: Gyurcsány Ferenc “a magyar demokrácia totális csődje és mélypontja, remélem ennél mélyebbre nem jutunk, mert azt már nem lehet demokráciának nevezni”. A volt kormányfő “az értelmiséginek nevezett emberfajta mélypontja”, az, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett, nagyobb szégyen, mint az, hogy négy évvel a rendszerváltás után önként visszahozták Horn Gyuláékat.

Plakátragasztónak sem lenne szabad odaengedni egyetlen párt közelébe sem, nem miniszterelnöknek, pártelnöknek – fogalmazott. 2004. december 5-ét Gyurcsány Ferenc megbocsáthatatlan bűnének mondta, amikor az “antant politikusait megszégyenítő aljassággal vetette rá magát a saját nemzetére”. Ehhez képest “Rákosi Mátyás ministránsfiú volt” – fogalmazott.

Aztán jött 2006, a választások elcsalása, hogy meggyalázták a saját nemzetüket – folytatta, kiemelve: “nem az őszödi beszéd a botrány (…), hanem az, hogy amikor kiszivárgott másnap, nem mondta azt: elmegyek”, és azóta sem kértek bocsánatot azért, amit abban a négy esztendőben tettek. Kövér László szólt a magyar forradalom ötvenedik évfordulójának “meggyalázásáról is”, és azt mondta: az, hogy nem történt emberhalál, a Jóisten gondosságának köszönhető. “Gerő Ernő piszkos reinkarnációja is Gyurcsány Ferenc, mi voltunk a piszkos csőcselék, a jobboldali fasiszta csőcselék, megrendezték, hogy így legyen” – fogalmazott, és azt mondta: a rendőrtiszt urak ott ministráltak a főnöküknek, szégyen rájuk. Mi kell még ahhoz, hogy az úgynevezett baloldal azt mondja: Ferikém, tönkretetted a baloldalt, menj a fészkes fenébe! – vetette fel a kérdést Kövér László.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A nemzeti parlamentek súlyának erősítését szeretnék elérni a V4-ek az EU-n belül
Sárospatak - A visegrádi országok (V4) a nemzeti parlamentek súlyának erősítését szeretnék elérni az európai [...] tovább »
Fia haláláért kell felelnie a balmazújvárosi apának
Debrecen - Megrázó ügy tárgyalását kezdte meg a városi törvényszék hétfőn: egy balmazújvárosi férfit [...] tovább »
A nyári jégverés sújtotta Megyaszón segít a Magyar Vöröskereszt
Megyaszó - Negyven, a nyári jégverés által sújtott megyaszói háznak lesz újra teteje a Magyar Vöröskereszt [...] tovább »
Csökkenti a benzin és emeli a gázolaj árát a Mol
Budapest - Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emeli bruttó 3 [...] tovább »
Videó: Nem ketten, hárman voltak a göncruszkai támadók
Miskolc, Göncruszka - Elfogták a 81 éves nő kirablásával gyanúsított harmadik férfit is. A kórházban halt meg [...] tovább »
NGM: pénzügyi és szakképzési együttműködés indul Vietnammal
Budapest - Pénzügyi, illetve szakképzési tárcaközi együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy győztes találkozó fontos tanulságai
Nyíregyháza - Csak alaposan előkészített helyzetből szabad lőni. tovább »
Szpari – A mosoni meccsen is gond volt a koncentrálással
Nyíregyháza - Lucsánszky Tamás szerint jól játszott a csapat Mosonmagyaróváron, és elfogadhatatlan az ilyen [...] tovább »
Női röplabda Eb – Az azeriek százszázalékosan nyerték a csoportot
Baku - A társházigazda azerbajdzsáni válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte csoportját a női [...] tovább »
DVTK vs. MVSC – Piros-fehér siker a miskolci derbin
Miskolc - Miskolci derbivel kezdődött a röplabda NB II idénye, a Diósgyőri VTK csapata a Miskolci VSC-MVSI-t fogadta. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Egy kosár döntött
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában Szolnokon lépett pályára a Aluinvent-DVTK U23-as csapata az [...] tovább »
Kiütéses Vénusz-győzelem
Miskolc - A női futsal NB I 2. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Miskolci Vénusz csapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása