Frissítve:

Önkormányzat 2014 – Karácsony Gergely: Zuglóban le kell zárnia a Papcsák-korszakot

Budapest, 2014. augusztus 16., szombat (MTI) – Karácsony Gergely, a baloldal közös zuglói polgármesterjelöltje szerint a kerületnek azért kell végleg lezárnia “a fideszes Papcsák-korszakot”, mert az a városrész legrosszabb időszaka volt.

hiba beküldése

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke erről szombaton, a XIV. kerület polgármesteri hivatalának épülete előtt beszélt újságíróknak, azt követően, hogy Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője a kerület következő polgármestereként mutatta be.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármestersége után olyan korszakot nyitnának, amelyben a zuglóiak érezhetik városrészük fejlődését, szemben a Fidesz eddigi kerületi intézkedéseivel, amely eddig csak “belháborúkat, hatalmi arroganciát és zavaros közbeszerzéseket” hozott.

Tóth Csaba kiemelte, az októberi önkormányzati választáson ugyanaz a csapat indul, amely az áprilisi országgyűlési választáson Zugló mind a 15 választókörzetében győzött.
Karácsony Gergely a baloldali jelöltekről szólva hozzátette, több a civil világból érkező, illetve az összefogásban részt vevő pártok által közösen támogatott induló méretheti meg magát ősszel.

A politikusok többszöri újságírói kérdésekre válaszolva sem kívántak nyilatkozni arról, a jelölteket milyen arányban delegálta az MSZP, az Együtt-PM és a DK. “Minden jelöltre közös jelöltként tekintünk és egy csapatként dolgozunk” – mondta Tóth Csaba, aki szerint Zuglóban soha nem ellenezték a baloldali összefogást.

A sajtótájékoztató végén Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke lépett a politikusokhoz, és egy kerületi térképet próbált meg átadni nekik, arra hivatkozva, hogy Karácsony Gergely és Tóth Csaba sem a kerületben, hanem Budán él.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Vascsővel, lapáttal és karddal támadtak Farkaslyukon
Ózd - Ózdi Járásbíróság hétfőn ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben [...] tovább »
Előzetesben a gyanúsított, aki fejszével sebesítette meg féltestvérét Deteken
Detek, Miskolc - A Miskolci Járásbíróság 2018. június 16-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a [...] tovább »
A Szentlélek világosítsa meg az európai vezetők elméjét, akik sötétségben járnak
Budapest - Márfi Gyula veszprémi érsek a PestiSrácok.hu-n keresztül osztotta meg a nagy nyilvánosság előtt idei [...] tovább »
Nancy küzdelmei – Különleges kisfilm a petefészekrákról
Budapest - Egyedülálló művészfilmmel kampányolt a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. tovább »
Autószállító tréler és személyautó ütközött az M3-ason
Szihalom - Lezárták az M3-as autópályát Budapest felé Szihalom térségében baleset miatt hétfő délután - [...] tovább »
Országszerte felhőszakadásra figyelmeztetnek
Budapest - A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két egymást követő nap megjártuk a poklot és mennyet!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták be [...] tovább »
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
„Egy hasonló cipőben járó csapattól hoztuk el a három pontot”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Túraautó-vk – Michelisz Norbert feledhető futamokon van túl Hollandiában
Zandvoort - Michelisz Norbert eredménytelen futamokon van túl a túraautó-világkupa (WTCR) hollandiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása