Frissítve:

Önkormányzat 2014 – Fidesz: lépjen vissza a baloldali óbudai polgármesterjelölt!, Béres András: soha nem vádoltak adócsalással

Budapest, 2014. október 11., szombat (MTI) – A Fidesz III. kerületi szervezete szombaton arra szólította fel a baloldali pártok óbudai polgármesterjelöltjét, Béres Andrást, hogy lépjen vissza a jelöltségtől, mert sajtóhírek szerint áfacsalás gyanújával előzetes letartóztatásban volt. Béres András kijelentette: soha nem vádolták adócsalással.

hiba beküldése

Puskás Péter, a Fidesz III. kerületi szervezetének alelnöke szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve értesültek arról, hogy Béres András, az Együtt-PM által indított baloldali polgármesterjelölt kétmilliárd forintos áfacsalás gyanúja miatt fél évet ült előzetes letartóztatásban a Pesti Srácok nevű portál értesülése szerint.

A kerületi Fidesz a Béres Andrást támogató pártokat arra szólította fel, egyértelműen határolódjanak el “a tisztázatlan múltú” jelölttől.

Az MTI telefonon megkereste Béres Andrást, aki azt mondta, hogy közleményben válaszol a vádakra.
A közleményében azt írta, hazugságokat állítanak róla, helyreigazításra szólítja fel a Pesti Srácok portált, és ha ennek nem tesznek eleget, pert indít. Kijelentette: “soha az életben nem vádoltak adócsalással, a cégemtől egyetlen forint áfát sem követeltek, azt mindig a jogszabályok szerint befizettem”.

Béres András közölte, évente többször kapott “nullás APEH-igazolást”, és mint az ország háromezer legnagyobb adófizetőjének egyikét, az adóhatóság minden második évben teljes körűen átvizsgálta a cégét.

Szerinte a mostani eset sokadik eleme egy lejárató kampánynak, amelyet azért folytatnak ellene, mert előállt azzal az üggyel, hogy Menczer Erzsébet fideszes képviselő a fia menyasszonyát segítette önkormányzati lakáshoz.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Pajzán retro, ami szét szaggatja a rekeszizmodat – Tinik, avagy az első magyar biszex hangkazetta (18+)
Emlékszel még azokra az időkre, amikor VHS-en terjedt a pornó? Ki ne emlékezne rá. No de hangkazettán! Bizony, [...] tovább »
A lengyel–magyar barátság jegyében
Piotrków Trybunalski - A megyei közgyűlést Török Dezső elnök és Budai Erzsébet, a közgyűlés tagja képviselte. tovább »
Külföldi egyetemek – Az Oktatói Hálózat nyílt levélben áll ki a CEU mellett
Budapest - Az Oktatói Hálózat nyílt levélben állt ki a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett, álláspontjuk [...] tovább »
Külföldi egyetemek – Palkovics: nem diszkriminatív és nem az CEU ellen szól a törvényjavaslat
Budapest - Nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai [...] tovább »
Brexit – Brit nagykövet: az első dolog a külföldön dolgozók jogainak garantálása
Budapest - A Nagy-Britanniában dolgozó uniós állampolgárok és az EU területén munkát vállaló britek jogainak [...] tovább »
Kiosztották a Televíziós Újságírók Díját
Budapest - Átadták a Televíziós Újságírók Díját; a a vetélkedő kategóriában az MTVA Maradj talpon! című [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Gazdag sportprogram a záhonyi diákhéten
Záhony - A következő héten rendezik meg a hagyományos diáknapokat a záhonyi középiskolában. tovább »
Hell 23. Miskolc Rally – Remek idei szezonnyitóra számítanak
Miskolc - Pénteken a Népkertben mutatkozik be a Hell 23. Miskolc Rallye mezőny­­e. tovább »
Gercsák Szabina a grúz Grand Prixen versenyez
Miskolc - A hétvégén Tbilisziben szerepel a Miskolci Judo Club válogatottja. tovább »
MVLC: Helytállás Misic ötösével
Miskolc - Szerdán Szolnokon játszott a PannErgy-MVLC férfivízilabda-csapata. tovább »
Nagy változások előtt a RabócsiRing
Máriapócs - Mindig fejlődni, az előző esztendőtől többet adni. Ez jellemezi a máriapócsi RabócsiRinget. A [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 13/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása