Frissítve:

Önkormányzat 2014 – Egyelőre kevés német jelentkezett a nemzetiségi választásra

Budapest, 2014. szeptember 21., vasárnap (MTI) – Egy héttel a határidő lejárta előtt a választásra jogosultaknak alig 23 százaléka jelentkezett a német nemzetiségi önkormányzati választásra, a névjegyzékben mindössze 37 ezren szerepelnek. A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es népszámlálásának adatai szerint ugyanakkor 161 ezer választókorú jelezte a német nemzetiséghez való tartozását.

hiba beküldése

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adatai szerint még a négy évvel ezelőtti – akkori szóhasználattal – kisebbségi választáson is 46 ezren szerepeltek a német nemzetiség névjegyzékében. A német nemzetiségiek októberben 406 települési szintű választást tarthatnak.

A nemzetiségek tagjai szeptember 26-án 16 óráig kérhetik felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe, aki ezt a határidőig nem teszi meg, nem voksolhat a nemzetiségi képviselők választásán.

A leginkább “aktívnak” a romák nevezhetők: a népszámláláskor a választókorúak közül 192 ezren jelezték, hogy a roma nemzetiséghez tartoznak és közülük 133 558-an (közel 70 százaléknyian) már fel is vetették magukat nemzetiségük névjegyzékébe. Négy évvel ezelőtt 133 492-en vetették magukat fel a névjegyzékbe, vagyis már most többen vannak a névjegyzékben, mint négy évvel ezelőtt.

Ugyancsak aktívak voltak a névjegyzékbe vételnél a ruszinok: a népszámláláskor a választókorúak közül csaknem 3500-an jelezték, hogy a ruszin nemzetiséghez tartoznak, és közülük egy héttel a határidő lejárta előtt már 2097-en vetették fel magukat a névjegyzékbe. Négy évvel ezelőtt 4228-an szerepeltek abban.

A névjegyzékbe vételre jogosultaknak alig 13 százaléka jelentkezett eddig a román és az ukrán névjegyzékbe: a 2011-es felmérésben több mint 32 ezren vallották magukat románnak, közülük csak 4200-an regisztráltak az októberi választásra (négy évvel ezelőtt 5277-en szerepeltek abban). Az ukrán nemzetiség tagjai közül legalább 6500-an regisztrálhattak volna már, ám csak 876-an tették ezt meg. 2010-ben 1338-an szerepeltek a névjegyzékben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása