Frissítve:

Önkormányzat 2014 – DK: legyen közös polgármesterjelöltjük a debreceni baloldali pártoknak!

Debrecen, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Közös debreceni polgármesterjelölt állítására szólította fel a Demokratikus Koalíció (DK) kedden az MSZP-t, az Együtt – a Korszakváltók Pártját, a DISZ-t és a Munkáspártot, amelyek külön jelölttel készülnek megszerezni Kósa Lajos helyét a cívisvárosban – jelentette be a DK debreceni elnöke, polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Varga Zoltán emlékeztetett arra, hogy korábbi ilyen kezdeményezésük augusztusban kudarcot vallott.
A budapesti események – Falus Ferenc visszalépése – azonban reményt adnak Debrecenben is, hogy azok a jelölő szervezetek, amelyek eddigi különutas politikájukkal gátjai voltak az összefogásnak, most közös polgármesterjelölt mögé felsorakozhassanak – fogalmazott.

“Történelmi felelősség terhel ezek után mindenkit Debrecen közéletének ellenzéki oldalán, aki saját, rosszul értelmezett személyes vagy politikai céljai miatt kerékkötője lesz az összefogásnak, aki mindezért feláldozza városunk elkövetkező öt évét, gyermekeink jövőjét” – fejtette ki a DK debreceni polgármesterjelöltje.

Hozzátette: közös politikai felelősségük, hogy Debrecenben is megtalálják “a Fidesz áfiuma” elleni, de akár a szélsőjobb előretörésével szemben is hatásos ellenszert, ezért ismét egyeztetést kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártokkal, jelölőszervezetekkel.

Varga Zoltán szerint az öt jelölőszervezetnek együtt kell eldöntenie, ki lesz az az egy polgármesterjelölt, aki mögött felsorakozva komoly kihívója lehet a demokratikus ellenzék a Fidesz jelöltjének.

Rónai György, az MSZP debreceni elnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére azt mondta: bizonyos feltételek elfogadása esetén nem zárkóznak el az egyeztetéstől. “Ha a baloldali szervezetek bármelyike úgy gondolja, hogy jelöltjét visszalépteti Madarasi István, az MSZP debreceni polgármesterjelöltje javára, nem zárkózunk el a tárgyalástól, azt örömmel vesszük” – reagált a DK kezdeményezésére.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Novák Katalin: a Fidesz önként döntött kapcsolatai felfüggesztéséről az Európai Néppárttal
Párizs - Önkéntesen döntöttünk arról, hogy az európai parlamenti választásokig hátralévő időszakban [...] tovább »
ITM-államtitkár: a vállalkozói szemléletváltást ösztönzi a kormány stratégiatervezete
Budapest - A vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése mellett a vállalkozói [...] tovább »
Bukarestben döntik el, hogy kell-e román zászlót kitűzni Sepsiszentgyörgy “magyar megszállás alóli felszabadítása” emlékére
Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy - A Kovászna megyei törvényszék a felperes kérésére a bukaresti törvényszékre [...] tovább »
Rákócziak is írtak az albumba Sárospatakon
Sárospatak - Történelmi lenyomat a debrecen-sárospataki könyvritkaság. tovább »
Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra
Budapest - Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra, amelyre városi, nem mezőgazdász, ám az [...] tovább »
“Kérdeztem, hogy mi volt ez a hang? Mondták, hogy egy Audi elsodorta az embereket…” – Sokkoló részletek a papi balesetről
Pap - Az aszfalton csikorgó gumik, majd egy tompa puffanás - ennyit hallottak a Kossuth utcán élők abból a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC Schaeffler: a sok hiányzó ellenére is tartotta magát a csapat
Debrecen - Jó iramú meccsen kapott ki a DVSC a román élvonalban szereplő Nagybánya csapatától. tovább »
Szlovák-magyar – Védekező felfogású játékosok vannak többségben Rossi kezdőcsapatában
Nagyszombat - A védekező felfogású labdarúgók vannak többségben a csütörtökön Szlovákia vendégeként [...] tovább »
MLSZ – Rasszista megnyilvánulások miatt büntették a DVSC-t
Budapest - Rasszista megnyilvánulások miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 200 ezer [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Női pisztolyban Major és Sike is döntős
Budapest/Eszék - A korábbi három számmal ellentétben női pisztolyban lesz magyar döntős, sőt, Major Veronika [...] tovább »
Jégkorong divízió I/A-vb – Kedden kezdi a felkészülést a magyar válogatott
Budapest - A magyar jégkorong-válogatott kedden kezdi meg felkészülését az április végén rajtoló nurszultáni [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 16. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 16. fordulójának eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása