Frissítve:

OMÉK – A Mecsek lett Magyarország legjobb gasztronómiai úti célja

Budapest, 2015. szeptember 26., szombat (MTI) – Helyi gasztronómiára alapozott kínálatával a Mecsek Zöldút Egyesület nyerte a “Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja” díjat – tájékoztatta a versenyt szervező Magyar Turizmus Zrt. szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint az Európai Bizottság (EB) új Kiváló Európai Desztinációk pályázata keretében minden évben kiválasztanak tagállamonként egy kiváló úti célt, amely egyebek mellett promóciós és szakmai jellegű támogatásban részesül. Fontos cél a kiváló minőségű, de még kevésbé ismert turisztikai célpontok népszerűsítése és az adott célterületen tevékenykedő kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése is – olvasható a tájékoztatásban.

Az EB 2014-2015-ben kilencedik alkalommal írta ki a pályázatot, amelyen Magyarország a maximális, 75 százalékos uniós támogatást nyerte el “Egy csipet Magyarország” című projektjével. A projekt témája a helyi gasztronómia mint turisztikai motiváció volt, lebonyolítását 50 ezer euróval támogatta az EB.

A magyarországi kiírásra 19 pályázat érkezett, a döntőbe öten kerültek. A végleges döntést az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében rendezett szakmai zárókonferencián hozta meg a turisztikai szakemberekből és turisztikai szakmai szervezetek képviselőiből álló döntőbizottság.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Átadták a TOP 100 díjat Miskolcon
Miskolc - Sándor Attila, a Miskolc Autó és Miskolc Motors ügyvezető-tulajdonosa vehette az ebben az esztendőben a [...] tovább »
Csökken a benzin ára
Budapest - A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a [...] tovább »
A NAV közzétette a decemberben elszámolható üzemanyagárakat
Budapest - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti [...] tovább »
Elhunyt Bánki Frigyes
Budapest - Elhunyt Bánki Frigyes, az ITD Hungary első vezérigazgatója, az Eximbank 1998 és 2005 közötti [...] tovább »
Putyin és Erdogan avatta fel a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát
Ankara - Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia [...] tovább »
Hitelszakértő: nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok
Budapest - A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Idegenben nyert a Brassó
Budapest/Gyergyószentmiklós - A Corona Brasov 4-1-re győzött a Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Veretlenül zártak a georgiaiak
Tbiliszi/Andorra la Vella - A georgiai labdarúgó-válogatott veretlenül zárt élen a Nemzetek Ligája D [...] tovább »
Sakkvilágbajnoki döntő – Nyolcadszor is döntetlen
London - Az előző héthez hasonlóan a nyolcadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár [...] tovább »
Horváth Gabriella lett a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára
Budapest - Az eddig nemzetközi kapcsolatokért felelős főtitkár-helyettesként tevékenykedő Horváth Gabriella [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Rossi: a játékosok átérezték az utolsó két meccs fontosságát
Budapest - Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – A világbajnok Zverev egy helyet javított
London - A vasárnap világbajnoki címet nyert német Alexander Zverev egy helyet előrelépve a negyedik a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása