Frissítve:

Ombudsman: a hajléktalanságot szociális eszközökkel kell kezelni

Budapest, 2013. április 12., péntek (MTI) – Szabó Máté ombudsman szerint a közvetlen életveszély gyors és hatékony elhárítása csak az első lépés, a hajléktalanság kezelése szociális eszközökkel lehetséges – olvasható az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

hiba beküldése

Az ombudsman 2013 első hónapjaiban is felmérte a fővárosi állapotokat, és vizsgálatát kiterjesztette néhány vidéki városra is. Ennek során megállapította, hogy az éjjeli menedékhelyek átlagos kihasználtsága Budapesten és Magyarország több régiójában is meghaladja a száz százalékot, az egészségügyi és mentális állapotuk miatt kritikus helyzetű hajléktalanok ellátása pedig továbbra sincs megoldva.

Utóbbival kapcsolatban Szabó Máté felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes lakosságot is érinti Budapest egyetlen hajléktalanokat is fertőtlenítő fürdetőjének bezárása. Ez – mint kiemelte – “a társadalom egészét fenyegető közegészségügyi veszélyhelyzet kialakulását eredményezheti: a kezeletlen betegek növelhetik a fertőzések terjedésének a valószínűségét”. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a jogszabály szerint nem is egyértelmű, kinek a feladata az ilyen intézmények működtetése.

Az alapjogi biztos azt is megállapította, hogy az önkormányzati törvény január elsejétől hatályos módosítása miatt a helyi önkormányzatoknak továbbra is lehetőségük van – a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése címén – előírni, hogy melyek a közterületen nemkívánatos magatartások. Ez a szabályozás lehetőséget adott a különösen sérülékeny, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek elleni önhatalmú fellépésre – tette hozzá.

A hajléktalan emberek krízisellátását – az intézményi, otthonszerű környezetben, az utcán – vizsgálva a biztos azt is kiemelte, hogy Győrben egy intézmény irányítja a hajléktalan-ellátás minden feladatát. Ez az ombudsman szerint “gyors és hatékonyabb működést tesz lehetővé és elősegíti az egyénre szabott gondozás és szociális ellátás eredményességét”.

Szabó Máté továbbra is lényegesnek tartja, hogy a hajléktalanság problémáinak kezelése, újratermelődésének megállítása érdekében a szociális ellátórendszernek további, személyre szabott megoldási alternatívákat kellene nyújtania. “A hajléktalanság alapjogilag aggályos tüneti kezelései, az eltakarítás, a megbélyegzés, a bírsággal és elzárással fenyegetés helyett emberhez méltó, a lecsúszást megállító, kiutat biztosító komplex eszközökön és megoldásokon kell dolgozni” – hangsúlyozta az ombudsman.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szakértő: nem veszi komolyan a politika a globális felmelegedést, klímaváltozást
Budapest - Juhász Árpád geológus szerint nem veszik komolyan a világ politikai vezetői a globális felmelegedést, [...] tovább »
AM: az ipari alma felvásárlásának ügyéről egyeztetett a gazdák képviselőivel az agrárminiszter
Budapest - Az Agrárminisztérium több évre vonatkozó, a nemzetközi piacokhoz igazodó árképletet tartalmazó [...] tovább »
Okoslámpaoszlopokat mutattak be Budapesten
Budapest - Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be Budapesten, a IX. kerületi [...] tovább »
Több baleset is történt az M0-s autóúton, torlódás várható
Budapest - Két baleset történt kedden délután az M0-s autóúton, torlódásra lehet számítani a XVII. kerület [...] tovább »
Kamatdöntés – Az MNB egyetlen horgonya továbbra is az infláció
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, az inflációs cél fenntartható eléréséhez [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balogh Norbert az APOEL-hez került kölcsönbe
Budapest/Nicosia - Miután átesett az orvosi vizsgálatokon, Balogh Norbert kedden hivatalosan a ciprusi bajnok APOEL [...] tovább »
Vébé éremre hajt Dominika,a bunyóra termett amazon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Box Club versenyzője is indul a budapesti ifjúsági világbajnokságon. tovább »
Labdarúgó NB I – Elhalasztják a Vidi FC-Újpest mérkőzést
Budapest - A hétvégén nem rendezik meg a MOL Vidi FC-Újpest FC labdarúgó-mérkőzést az OTP Bank Liga hatodik [...] tovább »
„Nagyon örülök ennek a nagyarányú sikernek”
Miskolc - A labdarúgó női NB I 1. fordulójában hazai pályán aratott fényes diadalt a Diósgyőri VTK együttese. tovább »
Ismét megcélozták a dartstáblákat
Debrecen - A DESOK-ban jött össze a dartsmezőny, Debrecenben dobáltak. tovább »
Kitüntették Arséne Wengert Libériában
Arsene Wenger a legjelentősebb kitüntetést kapja Libériában, amiért jelentősen hozzájárult George Weah [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása