Frissítve:

Olasz miniszterelnök: mindenre készen állunk az emberkereskedők megállítására

Róma, 2015. április 19., vasárnap (MTI) – Az olasz kormány mindenre készen áll a Földközi-tengeri “rabszolgatartó emberkereskedők” megállítása érdekében – jelentette ki Matteo Renzi olasz miniszterelnök a vasárnap tartott sajtótájékoztatóján, hangoztatva, hogy a Földközi-tenger blokádja csak az embercsempészeknek kedvezne.

hiba beküldése

Matteo Renzi megerősítette, hogy 28 túlélője és 24 biztos halottja van a líbiai partoknál történt hajószerencsétlenségnek. Az olasz kormányfő elmondta, hogy hétfőn máltai kollégájával Joseph Muscat miniszterelnökkel egyeztet és Olaszország egy héten belül rendkívüli EU-csúcstalálkozót akar összehívni az illegális bevándorlás kérdéséről.

“Az EU ne hagyjon magunkra” – kérte Matteo Renzi. Úgy fogalmazott, Olaszország teljesen magára hagyva végzi munkáját a bevándorlók segítésében.

Az olasz kormányfő hangsúlyozta, hogy az EU-csúcsot legkésőbb péntekig össze kell hívni és a találkozónak “operatív döntéseket” kell hoznia. Hozzátette, hogy az EU számos más esetben is képes volt közös fellépésre, és az illegális bevándorlás problémája nem “másodrendű az európai agendában”.

Ez nem a politikai viták pillanata – mondta Matteo Renzi kijelentve, hogy az illegális bevándorlás nem csak a nemzetek biztonságát veszélyezteti. “Az emberek méltóságáról van szó. Ezeket a testvéreinket csak úgy menthetjük meg, ha nem engedjük, hogy útnak induljanak” – fogalmazott a római miniszterelnök, aki a rabszolgatartás új formájának nevezte az emberkereskedelmet.

A Földközi-tenger esetleges blokádjával kapcsolatban Matteo Renzi úgy vélte, hogy ez stabil líbiai kormány nélkül nem valósítható meg, és a blokád csak az emberkereskedőknek kedvezne, mivel a hajókat még inkább magukra hagynák a tengeren és más országoknak kellene folyamatosan “taxisként” a bevándorlók segítségére sietnie. “A problémát az új rabszolgatartás jelenti. A bevándorlók 91 százaléka Líbiából indul, ezért a líbiai helyzet megoldása elsőrendű” – hangoztatta Renzi.

Ami a líbiai partoknál szombat éjjel történt balesetet illeti, az olasz miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy még nem tudni pontosan, mit történt. A túlélők beszámolói szerint a húsz méter hosszú hajó a fedélzetén több mint hétszáz emberrel indult útnak. Az eddig megtalált 28 túlélőt a szicíliai Cataniába, a halottakat Málta szigetére szállítják. “Ezek a halottak nem számok, hanem férfiak, nők és gyermekek” – hangoztatta Matteo Renzi. Hozzátette, hogy a mentés gyors volt, a baleset helyszínére 18 olasz, máltai és más nemzetiségű hajó sietett, közöttük hét olasz hadihajó is. Matteo Renzi hozzátette, hogy Catania ügyészsége vizsgálatot indított a baleset körülményeinek és felelőseinek azonosítására.
A sajtótájékoztatót Matteo Renzi a római kormánypalotában tartott válságülést követően tartotta. A megbeszélésen részt vett Angelino Alfano olasz belügyminiszter, Paolo Gentiloni külügyminiszter, Roberta Pinotti védelmi miniszter, Graziano DelRio infrastrukturális-közlekedési miniszter, Giuseppe De Giorgi, az olasz haditengerészet vezérkari főnöke, valamint az olasz titkosszolgálatokat vezető Giampiero Massolo. Matteo Renzi telefonon Francoise Hollande francia elnökkel, Jean-Claude Junckerrel az Európai Bizottság elnökével és Federica Mogherinivel az EU külügyi- és biztonságpolitikai főbiztosával is egyeztetett.
Sergio Mattarella olasz államfő közleményben hangoztatta, hogy az illegális bevándorlás problémájára a hajók indulási helyén kell megoldást találni. Paolo Gentiloni külügyminiszter Twitter-üzenetben azt írta, a tragédia Európának tesz fel kérdéseket, és a válasz nem lehet kizárólag olasz.

– Sárközy Júlia, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Merkel: Németországnak és Oroszországnak tennie kell a nagy nemzetközi válságok rendezéséért
Berlin - Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi [...] tovább »
Hídomlás – Az autósztráda-társaság félmilliárd eurós kártérítést ígér
Róma, Genova - Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai [...] tovább »
„Egy lángot adok, ápold, add tovább!”
Debrecen, Hajdúböszörmény - Gyergyószárhegy beköltözött Debrecenbe, ám előtte Hajdúböszörményben [...] tovább »
Hídomlás – Hatalmas tömeg vett részt az áldozatok temetésén
Róma/Genova - Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak - mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a [...] tovább »
Este lesz a Csíksomlyói passió bemutatója
Budapest - Izgalmas, lélekemelő előadás tanúi lehetnek szombat este a Csíksomlyói passió nézői a csíksomlyói [...] tovább »
Hitelminősítés – Megerősítette pozitív kilátással a magyar államadós-besorolásokat a Standard & Poor’s
London - Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando: „A játékkal nem voltam maximálisan elégedett”
Miskolc - „Röviden összefoglalva: megszereztük azt a három pontot, ami rendkívül fontos volt számunkra” – [...] tovább »
Női kézilabda ifjúsági-vb – Döntős a magyar válogatott
Kielce - A döntőbe jutott a Lengyelországban zajló korosztályos világbajnokság szombati napján. tovább »
Átadták Közép-Európa legmodernebb lovasközpontját Szilvásváradon
Szilvásvárad - A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Betalált és egy pontot szerzett a Kisvárda Felcsúton
Felcsút - A Kisvárda története első élvonalbeli gólját megszerezve 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton, a [...] tovább »
MKC: Sima vereség a Ferencvárostól
Mezőkövesd - Pénteken újabb felkészülési mérkőzést játszott a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi-kézilabdacsapata. tovább »
“Ahogy a szimpatikus hazai tábor mondta: hosszú út a semmiért”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye II déli bajnokság első fordulójának eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása