Frissítve:

Olasz anarchisták levélbombát küldtek a La Stampa szerkesztőségébe

Róma, 2013. április 12., péntek (MTI) – Az olasz Informális Anarchista Föderáció (FAI) és a Nemzetközi Forradalmi Front (FRI) nevű szervezetek vállalták magukra pénteken a La Stampa torinói napilap szerkesztőségébe a héten postázott levélbombát, mely mindazonáltal nem robbant fel.

hiba beküldése

A FAI és az FRI egy másik olasz napilaphoz, a genovai Il Secolo XIX-hoz juttatta el azt a közös levelét, amelyben beismerte a robbanószerkezet elküldését. A terrorizmusellenes olasz ügyészség hitelesnek minősítette a FAI és az FRI levelét.

A szélsőséges szervezetek tagjai a 2012 májusában Genovában elkövetett merényletre hivatkoztak, amelyben a nyílt utcán lábon lőtték Roberto Adinolfit, az Ansaldo Nucleare állami atomenergetikai intézet ügyvezető igazgatóját. A FAI és az FRI a mostani levélben egyértelmű tette, hogy az akcióval az Adinolfi elleni merénylet miatt letartóztatott két anarchista melletti szolidaritást kívánták jelezni. Közölték azt is, hogy újabb akciókra készülnek ugyanezzel a szándékkal.

A FAI 2003 óta ismert, amikor az Európai Unió intézményeihez küldött levélbombákat. Számos olasz politikushoz intézett halálos fenyegetést, lövedékekkel teli borítékkal, közöttük Romano Prodi és Silvio Berlusconi volt kormányfőhöz.

2010-ben levélbomba robbant Svájc, Chile és Görögország római diplomáciai képviseletein, megsebesítve a követségek munkatársait.

2011-ben az Equitalia olasz adóügynökség vezérigazgatójának a kezében robbant FAI-levélbomba. Ezt az Adinolfi merénylet követte.

A pénteki olasz sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy az országban működő anarchista szervezetek tevékenysége egyre inkább összeforr, a nyomozók szerint ezt bizonyítja az is, hogy a levelet a FAI és az FRI immár közösen írták alá.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Bejelentette lemondását Charles Michel belga miniszterelnök
Brüsszel - Bejelentette lemondását kedden Charles Michel belga miniszterelnök, miután a kormánya kisebbségbe [...] tovább »
“Kapzsisági illetéket” vet ki a román kormány a bankokra
Bukarest - A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra - [...] tovább »
Az Öt Csillag Mozgalom ellen tüntettek Rómában
Róma - Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt zászlóit égették el a közlekedési ágazat [...] tovább »
Magas magyar állami kitüntetést kapott öt lengyel állampolgár
Varsó - Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott öt, a lengyel-magyar [...] tovább »
Elhunyt Kazimierz Kutz lengyel filmrendező
Varsó - Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Kazimierz Kutz lengyel film- és színházi rendező, a mindenekelőtt a [...] tovább »
Nem csak stratégiai döntés a vidék fejlesztése
Debrecen - Vidékfejlesztési agrármérnök képzést is indít a Debreceni Egyetem a Partiumi Keresztény Egyetemen. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása