Frissítve:

Október 23. – Szijjártó megköszönte az 56-os menekültek befogadását

Washington, 2014. október 22., szerda (MTI) – Megköszönte az Egyesült Államoknak az 56-os menekültek befogadását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni Cosmos Clubban kedden megtartott október 23-i gálavacsorán.

hiba beküldése

“Nekünk, fiataloknak, akik életünk legnagyobb részét demokráciában és szabadságban töltöttük, nagyon sok köszönnivalónk van azoknak a magyar embereknek, akik évtizedeken keresztül harcoltak a demokráciáért és nem élhették meg, hogy Magyarország végül szabad állam lett” – mondta Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar kormányt ’56 szelleme vezérli.

Katrina Lantos Swett (Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő lánya), a Lantos Emberi Jogok és Méltányosság Alapítvány elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben Magyarország ütötte az első és mindent eldöntő lyukat a vasfüggönyön, amiért hálát érdemel.

Dennis A. Ross magyar származású amerikai republikánus képviselő hangoztatta, büszke rá, hogy egy olyan kultúra részese, amely hisz a szabadságban és a függetlenségben. Ukrajna példájára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ismét lesznek még ’56-ok és ’89-ek a világon.

Deborah A. Ashenhurst tábornok, az Ohiói Nemzeti Gárda Parancsnoka arról beszélt, hogy 21 éve van partnerség az irányítása alatt álló fegyveres testület és a Magyar Honvédség között, ami példátlan a maga nemében. Az Afganisztánban is kipróbált együttműködés lehetővé tette egymás kultúrájának megismerését, és személyes barátságok alapjául szolgált – mondta.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Kiadta Hollik Istvánnak az NVB Hirt Ferenc mandátumát
Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak [...] tovább »
Menczer Tamás: amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása