Frissítve:

Október 23. – Kormányszóvivő: Orbán Viktor a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet

Október 23. – Kormányszóvivő: Orbán Viktor a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet © Fotó: Illusztráció - 24.hu
Budapest – Orbán Viktor kormányfő a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján – jelentette be a kormányszóvivő pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Kovács Zoltán hozzátette: október 23-án “minden méltósággal és tisztelettel ünnepelni vágyó magyar embert várnak a Terror Háza Múzeumnál”, ahol a miniszterelnök 15 órakor mondja el beszédét.

A kormányszóvivő kiemelte: az 1956-os megemlékezések egyik legfontosabb és meghatározó eleme, gondolata idén is a szabadság fogalma.

Ennek jegyében idén is a “Szabadság napja” szlogennel hirdették meg az ünnepi rendezvényeket.

“Vannak dolgok a világban és a magyarok számára, amelyek nem változnak”, ilyen az, hogy a “magyar a szabadság népe” – közölte Kovács Zoltán.

Kiemelte: “ahogy 1956-ban megharcoltunk a szabadságunkért és az igazunkért, úgy most, napijainkban is meg kell harcolnunk szabadságunkért és igazunkért”.

Ez az a hagyomány, amelyet követni kell ahhoz, hogy a magyar nemzet el tudja érni céljait: saját függetlenségét fenn tudja tartani, szabadságát meg tudja őrizni – szögezte le.

A kormányszóvivő néhány programelemet ismertetve elmondta: az ünnepi rendezvények idén is 22-én kezdődnek a hagyományos műegyetemi megemlékezésekkel, az onnan induló fáklyás felvonulással.

Október 23-án látogatható lesz a Parlament, valamint korabeli villamosok járnak Budapesten, és számos program lesz még. Ezek részleteit később ismertetetik, és a kormány honlapján is közzéteszik.

A Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő, arra a felvetésre, hogy az ellenzék ismét külön emlékezik, azt mondta: nem a kormányon múlik, hogy ellenzéki pártok együtt tudnak-e ünnepelni velük.

Az ünnepi rendezvények biztosításával kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: a nemzeti rendezvényeket immár hetedik éve kidolgozott protokollok alapján szervezik.

Ezen felül – mint az elmúlt években minden nagy nemzeti rendezvényen – az október 23-ai programok biztonságos lebonyolítására idén is feláll az operatív törzs, ahol az illetékes szervek információkat, tanácsokat adnak: bizonyos helyzetekben hogy kell dönteni – tette hozzá.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogyan áll a kormányfő által Hadházy Ákos, LMP-s képviselő ellen felvetett vizsgálat. Kovács Zoltán azt mondta: a vizsgálatról az illetékes szerveknek lehetnek információ, ugyanakkor azt “minimum” szokatlannak nevezte, hogy egy parlamenti képviselő felszólalásban és korábban a sajtó előtt is egy konkrét cég mellett áll ki.

Arra a kérdésre, miként kaphatott egy negyven éve meghalt fiú konzultációs kérdőívet, Kovács Zoltán azt mondta: a ’70-es években elkövetett adminisztratív hibára derült fény most. Azt viszont érdekesnek nevezte, hogy az érintettek – miután minden negyedik évben megkapták a választási értesítéseket – miért nem jelezték korábban, miért ebben a “kampányszerű időszakban vetőtik fel” az ügy.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kihirdették a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj idei győzteseit
Debrecen - A Magyar Borszakírók Köre Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíjat [...] tovább »
Iszapömlés – Az elsőrendű vádlott ma sem cselekedne másként, mint hét és fél éve
Győr - Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie - mondta a Magyar Alumínium Termelő és [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: az ET elfogadta a kisebbségi nyelvek védelmét szorgalmazó jelentést
Brüsszel, Strasbourg - Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és [...] tovább »
Oscar-díj – Havas Ágnes: Magyarország sikere is a Testről és lélekről jelölése
Budapest - A Testről és lélekről teljes egészében magyar finanszírozású film, ezért Enyedi Ildikó [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A zsarolóvírusok áldozatait segítő nemzetközi projekthez csatlakozott a magyar rendőrség
Budapest - Csatlakozott a zsarolóvírusok áldozatait segítő, NoMoreRansom elnevezésű nemzetközi projekthez a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Visegrád Kupa-döntő: A hokilutri nem hozott szerencsét a DVTK Jegesmedvéknek Nyitrán
Miskolc - A HK Nitra nyerte a Visegrád Kupát a kedd este rendezett visszavágó mérkőzésen. tovább »
A vár lovagtermében díjazták a focibírákat Miskolcon
Miskolc - Szombaton este igazán remek környezetben, a diósgyőri vár lovagtermében tartották az MLSZ [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa sem szerepelhet az olimpián
Moszkva - Nem szerepel a téli olimpiára meghívandó orosz sportolók listáján az orosz jégkorong-válogatott több [...] tovább »
Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban. tovább »
Keretbe foglalja a rövidpályás gyorskorcsolyás pályafutását
Debrecen - Ami nem sikerült Kövér Balázsnak versenyzőként, az összejön bíróként. tovább »
„Lepd meg, és próbálj meg támadni!”
Nyíregyháza - Fucsovics Márton korábbi nyíregyházi edzői beszélnek a kosaras és teniszes kezdetekről. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása