Frissítve:

OKSZ: súlyos teher a kereskedőknek a reklámadó

Budapest, 2015. május 11., hétfő (MTI) – Súlyos teher a kereskedőknek a reklámadó, mivel jelentős hányada, közvetlenül vagy közvetve, a fogyasztási cikk kereskedelmet terheli – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétfőn az MTI-vel.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint a fogyasztási cikk piac rendkívül árérzékeny, így a kereskedők és a beszállító gyártók számára alapvető piaci követelmény az áremelések fékezése.

Az OKSZ emlékeztet: vállalkozói oldalról a költséggazdálkodás körültekintő üzletpolitikát követel. A fogyasztási cikk piac érintett szereplőinek túlnyomó része eddig a reklámadó 1 százalékos kulcsa után adózott, a tervezett 5,3 százalékos kulcs pedig ötszörös emelés, miközben az 500 millió forintig nulla kulcsos adóalap csökkentése 100 millió forintra durva adónövekedést okoz – közölték.

Az OKSZ szerint az érintett kis- és középvállalkozói körben a növekedés mértéke ennek akár a tízszerese is lehet. Ez kezelhetetlen, kigazdálkodhatatlan költségnövekedés – állítja az OKSZ.

A szervezet közlése alapján súlyos feszültség forrása az is, hogy az adómentesség tervezett 100 millió forintos új határa egyidejűleg az adó kiterjesztését jelenti újabb adóalanyokra, a kis- és középvállalkozói körre.

Az OKSZ úgy véli, a kereskedelem számára nagy probléma a saját célú reklám adóztatása is. Ez az a fajta reklám, amikor a kereskedő a saját termékét saját maga reklámozza, például szórólapokon, üzletben elhelyezett feliratokon. A kereskedelmi kis- és középvállalkozások nagyobb részt ezt a reklámlehetőséget használják.

Az OKSZ szerint a reklámtevékenység elválaszthatatlan bármely gazdálkodó szervezet tevékenységétől, és elengedhetetlen a magyar vállalkozások piaci helyzetének megtartásához, erősítéséhez. A kis- és középvállalkozások számára a túlélés egyik eszköze a saját célú reklám – állítja az OKSZ.

Közölték: a reklámadóról szóló törvény hatályos szövege az 500 millió forint összegben meghatározott adómentes határral a gyakorlatban biztosította, hogy elsősorban a kis- és közepes termelők, szolgáltatók, kereskedők saját célú reklámköltése után ne keletkezzen adóteher.

Az OKSZ mindezért kezdeményezte a saját célú reklám adóztatásának megszüntetését, illetve javasolja az 500 milliós adómentes sáv megtartását is.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása