Frissítve:

Okoskukákat kap egy kínai nagyváros

Peking – Beépített wifiantennákkal rendelkező, tűz- és bombabiztos “okos” hulladékgyűjtőket helyeznek el hamarosan a Szecsuan tartományi Csengtu utcáin – számolt be a Kínai Nemzetközi Rádió.

Az energia tárolását szolgáló akkumulátor ugyancsak rejtett alkatrésze lesz az egyébként tetszetős, szögletes, 5 milliméter vastag rozsdamentes acélból készült, többrétegű falú tárolónak. Hagyományosan a tetején lehet ugyan a szemet beledobni, de két erre szolgáló nyílása automatikusan nyílik és záródik. Szintén automata fertőtlenítője révén elvben nem lesz szabad kellemetlen szagokat árasztania.

A helyiek által előre King Kongnak becézett multifunkcionális kukák GPS-funkciójuknak köszönhetően üzenetet lesznek képesek küldeni a hulladékgyűjtőknek, ha már eljött az ideje ürítésüknek.

A délnyugat-kínai tartomány 14 milliós székvárosában a lakosok már izgatottan várják az új “csúcstechnológiát képviselő” közterületi kukákat, amelyeket napelemekkel látnak el, és amelyek környékén ingyenes lesz a wifiszolgáltatás.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Multimédia kategóriából
ITM: indul a Szupergyors Internet Program második szakasza
Budapest - A kormány kezdeményezésére, szakmai szervezetek és piaci cégek támogatásával 2019 januárjában [...] tovább »
Államkincstár: a fiatalok pénzügyi tudatosságát fejleszti a videópályázat
Budapest - A Magyar Államkincstár "MesterVideó Pályázata" a felső tagozatos tanulók, a középiskolai diákok [...] tovább »
A labdarúgó-világbajnokság vezeti a Google 2018-as keresési listáját
Budapest/San Francisco - A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google [...] tovább »
Az ITM kiemelten vizsgálja a webáruházakat
Budapest - Novembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT [...] tovább »
Csapatmunka a győzelemért
Debrecen - A Debreceni Egyetemen mérték össze tudásukat a régió legjobb fiatal programozói. Összesen 59 – [...] tovább »
Alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten
Budapest - Decembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda NB I – Nem szakadt meg a TF rossz sorozata
Budapest - A Sopron 92-87-re nyert a TF vendégeként a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Szpari – Győzelemmel búcsúznának
Nyíregyháza - Vasárnap a mosonmagyaróváriak vizitálnak a Szparinál. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szolnoki siker a rangadón
Budapest - A címvédő Szolnok magabiztosan, 95-79-re győzte le a Körmendet a férfi kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Vendégként győzött a PEAC-Pécs
Budapest - A PEAC-Pécs 24 ponttal nyert a PINKK-Pécsi 424 vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Serie A – Icardi góljával nyert az Internazionale
Milánó - Az Internazionale Mauro Icardi tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra nyert a vendég Udinese ellen az [...] tovább »
Fernando: „Még mindig sokat kell dolgoznunk”
Miskolc - „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma, ami az első idegenbeli siker ebben az évben” - nyilatkozta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása