Frissítve:

OGY – Visszaküldte az államfő a jogalkotási törvény módosítását

Budapest – Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott módosítását.

hiba beküldése

A parlament honlapján pénteken közzétett levelében az államfő azt írta, hogy a módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény közötti koherencia hiányát eredményezi, ami bizonytalanságot okozhat a jogszabály-előkészítés során. Ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy az észrevételei alapos megfontolása után – a koherencia hiányának kiküszöbölésével – fogadja el ismét a törvényjavaslatot.

Az elnök a jogalkotási törvény azon új pontját kifogásolja, amely azt mondja ki, hogy törvénynek kell rendelkeznie alapvető jog közvetlen és jelentős korlátozásáról, illetve érvényesülésének lényeges garanciáiról. Álláspontja szerint ez lényegében egy taxatív felsorolás arról, hogy az alapvető jogok szabályozása során mi minősül törvényalkotási tárgynak. Így a rendelkezésből az következik – írta -, hogy az alapvető jogok tekintetében kizárólag két tárgykör, nevezetesen a közvetlen és jelentős korlátozás, valamint az érvényesülés garanciája igényel törvényi szabályozási szintet.

Az alkotmány viszont úgy szól: az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Ez pedig – hívta fel a figyelmet Áder János – egyértelműen szélesebb kört ölel fel a jogalkotási törvény említett pontjába foglalt két tárgykörnél.

A jogalkotásról szóló törvénynek a hetedik alkotmánymódosítással összefüggő változtatását Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztette a Ház elé azzal a fő céllal, hogy a jogszabálytervezetekhez tartozó indokolások nyilvánossága biztosított legyen. A parlament 120 igen, 34 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot november 27-én.

MTI



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása