Frissítve:

OGY – Utolsó olvasatban tárgyalja a jövő évi adóváltoztatásokat a parlament

Budapest, 2014. november 17., hétfő (MTI) – Az Országgyűlés mai ülésén végleges formájában tárgyalhatja a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket, köztük a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait.

hiba beküldése

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, az azonnali kérdések, majd a kérdések követnek.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament – az előző héthez hasonlóan – ezúttal sem szavaz hétfőn, csak a kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági összegző módosításait tárgyalja.

A képviselők így egyebek mellett a 2015-ös adótörvények végleges formájáról is elmondhatják véleményüket. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter eredeti előterjesztésében az internetadóval egészítette volna ki a vállalati különadókat, ám a kormány erre vonatkozó indítványától – több utcai tiltakozást követően – Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után elállt. Kormánypárti kezdeményezésre az adótörvények vitájának végén az előterjesztések közé vették ugyanakkor például a reklámadó legfelső kulcsának 40-ről 50 százalékra emelését.

Tárgyalás várható továbbá a főpolgármesternek tényleges vétójogot biztosító önkormányzatitörvény-módosításról, valamint arról az igazságügyi törvénycsomagról is, amelynek alapján miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé. Módosíthatják továbbá a büntetések végrehajtásáról szóló törvényt is egyebek mellett azért, hogy a jövőben különleges kegyelmi eljárás legyen alkalmazható a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében.

Az Országgyűlés a hét valamennyi munkanapján ülésezik. Szerdától péntekig a jövő évi – a kormány által a banki elszámoltatás büdzséjének nevezett – költségvetési törvényjavaslat általános vitáját folytathatja le 30 órás időkeretben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Megérkezett a Tankcsapda legfrissebb klipje
Debrecen - A debreceni zenekar vasárnap tette közzé hivatalos Facebook-oldalán, hogy hamarosan új klippel rukkol [...] tovább »
Hatalmas esőzés volt Hajdú-Biharban
Debrecen - Bár délelőtt még hétágra sütött a nap, délután a cívisvárost is elérte a meteorológusok által [...] tovább »
Nagy János kapta az idei Pro Probitate díjat
Révkomárom - Nagy János szobrászművész kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat, a felvidéki magyar [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 21. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 27.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Harminc fok körüli meleg lesz május utolsó napjaiban
Budapest - A következő napokban is többször várhatók záporok, zivatarok, de emellett sok lesz a napsütés, egyre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Az első félidőben foci, a másodikban lazsálás”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
„Gratulálok a csapatnak a bajnoki címhez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 29. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
„Ilyen síposokra van szükség nem pedig holmi birka pásztorokra”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Minden mérkőzésen keményen biztatták a csapatot!”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 37. fordulójában vasárnap játszott a Kazincbarcika. tovább »
„Az eredmény tükrözi a mérkőzésen látottakat”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 29. fordulójában megyei meccset is játszottak vasárnap. tovább »
„A minőségi cserék döntöttek”
Borsodnádasd - A labdarúgó Heves megyei I. osztályú bajnokság 29. fordulójában idegenben szerepelt vasárnap a BLASE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása