Frissítve:

OGY – Rogán: online is lehessen nyilatkozni a fizetési számláról!

Budapest, 2013. november 10., vasárnap (MTI) – A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt javasolja, hogy az ügyfeleknek ne csak személyesen a pénzintézetnél, hanem internetbankon keresztül is lehessen nyilatkozniuk arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes készpénzfelvételt.

hiba beküldése

Rogán Antal az erről szóló, zárószavazás előtti módosító indítványát vasárnap nyújtotta be a parlamentnek.

Az előzetes napirend szerint az Országgyűlés hétfőn szavaz arról a fideszes javaslatról, amelynek értelmében jövő év február 1-jétől havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a bankautomatákból, összesen 150 ezer forintot.

A törvényjavaslathoz október végén nyújtott be módosító indítványt a költségvetési bizottság, kezdeményezve, hogy a fogyasztóknak személyesen a banknál kelljen megtenniük – december 1-je és jövő január 20-a között – írásos nyilatkozatukat arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes pénzfelvételt. A testület indoklása szerint ez minimalizálja annak lehetőségét, hogy az ügyfelek hibásan kitöltött nyilatkozatokat küldjenek a bankoknak.

Rogán Antal a vasárnap beterjesztett, zárószavazás előtti módosító javaslatában ezt azzal egészítené ki, hogy az ügyfelek internetbankon keresztül is megtehessék a fizetési számlát megjelölő nyilatkozatukat.

A frakcióvezető indoklásában azt írta: a fogyasztók érdekét leginkább az szolgálja, ha az ingyenes készpénzfelvétel jogával a törvényjavaslat által lehetővé tett legrövidebb időn belül élni tudnak. Ehhez elengedhetetlen a helyesen kitöltött nyilatkozatok minél előbbi leadása – hangsúlyozta, majd hozzátette: a leghatékonyabban úgy küszöbölhető ki hibás vagy valótlan tartalmú nyilatkozatok leadása, ha a fogyasztók személyesen a banknál vagy a pénzintézet – biztonsági azonosítással ellátott – elektronikus szolgáltató rendszerén keresztül teszik meg nyilatkozatukat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása