Frissítve:

OGY – PM-es politikusok tiszteletdíjának csökkentését javasolja a házelnök

Budapest, 2013. július 5., péntek (MTI) – A Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független országgyűlési képviselők tiszteletdíjának 50-50 ezer forinttal történő csökkentését javasolta a házelnök az Országgyűlésnek.

A parlamenti honlapra pénteken felkerült indítványában Kövér László azt írta, a képviselők a parlament csütörtöki ülésén a jegyzőkönyvben rögzítettek szerint az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsítottak. A tiszteletdíj csökkentésének összegére vonatkozó javaslatában a házelnök figyelembe vette, hogy az érintett képviselőknek még nem volt fegyelmi ügyük.

A hivatkozott ülésen, a miniszterelnöknek a Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén a PM-es politikusok egy molinót tartottak fel az ülésteremben azzal a szöveggel: nem akarunk olyan Európát (áthúzva) Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével és a többség visszaél a hatalmával. Vélhetően Orbán Viktornak a strasbourgi EP-vitában tett azon kijelentésére utaltak, hogy a magyarok nem akarnak olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél erejével.

A transzparenst az Országgyűlés munkáját segítő személyzet tagjai vitték ki a teremből.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Illegális bevándorlás – Bakondi: 500 milliárd forintot költöttek el a migránskártyákkal
Budapest - Több mint két millióan kaptak névtelen migránskártyát, és 500 milliárd forintnak megfelelő eurót [...] tovább »
Egy korszak vége
Budapest - Csaknem 15 év után érkezik saját dallal a musical-énekesnő. tovább »
Emelkedett a gázolaj ára
Budapest - A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné [...] tovább »
Nagy István: Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt összeget és többet költene migránspolitikára, ez meghívólevél lehet a migránsok számára
Újfehértó - Az európai uniós agrártámogatások elvonása és a források egy részének migráció [...] tovább »
PM-államtitkár: a családvédelmi intézkedéseknek komplex hatásuk lesz
Budapest - A családvédelmi akciótervnek komplex hatása lesz, amellett, hogy kedvezően befolyásolja a [...] tovább »
Videó: 3 ember halálát okozta a 42-esen – Elvágta a saját nyakát a tiszalöki börtönben, de a fegyőr megmentette az életét
Elvágta a saját nyakát egy 37 éves rab a tiszalöki börtönben. Egy zárkaellenőrzést végző őr azonban még [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: Egyenlítettek a fővárosiak
Kazincbarcika - A csütörtöki találkozót elveszítette a Barcika a röplabda bajnoki döntőben. tovább »
“Mi a héten eddig csak firkálgattunk…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Tiszavasvári, az Ibrány helyet cserélne a Nyírgyulajjal. tovább »
Kitettek magukért a DLA csapatai a tornán
Debrecen - Garamvölgyi Péter hálás, hogy életben tartják édesapja emlékét. tovább »
A titok, hogy élvezi a játékot
Debrecen - A 15 éves Tóth Kristóf az idősebbek között, az U19-es ob-n bizonyult a legjobbnak. tovább »
Egy éjszaka, amit nem felejtenek
Debrecen - Ritkán látott sporteseményen szerepel vasárnap Kálucz Martin és Taskó Rodrigó. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
Budapest - A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása