Frissítve:

OGY – Patyi András: a delegált tagok is kapjanak tiszteletdíjat az NVB-ben!

Budapest, 2015. április 22., szerda (MTI) – Indokoltnak tartja az NVB elnöke, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a frakcióval rendelkező pártok által megbízott tagjai is részesüljenek az Országgyűlés által választott tagokhoz hasonló mértékű tiszteletdíjban. Patyi András erről az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt beszélt, amikor szerdán beszámolt a tavalyi önkormányzati és nemzetiségi választás tapasztalatairól.

Az NVB elnöke azzal indokolta javaslatát, hogy a megbízott tagoknak is jelentős választásszakmai tapasztalata van, és a frakciók megalakulásától gyakorlatilag négy évig folyamatosan végzik munkájukat.

A kötelezettségek szempontjából teljes jogú tagjai a bizottságnak a delegált tagok is, de egy technikai malőr miatt nem kapnak tiszteletdíjat – mondta.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, akit szintén szerdán hallgatott meg a bizottság a választásokról készített beszámolója kapcsán, arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy indokolt lenne egyes technikai jellegű kérdésekben – például az eljárási határidők vonatkozásában – a választási eljárási törvény módosítása, lehetőleg még ebben az évben.

Rubovszky György, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke azt kérte az NVI elnökétől, az iroda terjesszen elő egy szövegszerű javaslatot a módosításokra, amelyeket a testület meg tud tárgyalni, és állást tud foglalni arról, vállalja-e önálló bizottsági indítványként annak előterjesztését.

Bárándy Gergely (MSZP) köszönetét fejezte ki a választás lebonyolításában részt vevőknek, és megjegyezte: a beszámolók rávilágítottak arra, a választási eljárási szabályok még korántsem kiforrottak, például a nemzetiségi regisztráció visszaélésekre ad lehetőséget, ahogy azt korábban a törvényjavaslat vitájában már jelezték. Hozzátette: partnerek lesznek a változtatásokban.

A képviselő elmondta azt is, el fogják fogadni a három beszámolót, de meglátásuk szerint a fővárosi választási rendszer átalakítása “törvényesített választási csalás” volt, ezt pedig nem tudják elfogadni.

Pálffy Ilona Bárándy Gergely kérdésére elmondta: az országgyűlési választáson kétmilliárd forint bírságot szabtak ki a választási bizottságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt, azonban ennek csak két százalékát fizették be; a bírságok behajtását egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végzi. Elmondta, az európai parlamenti és az önkormányzati választáson már kevesebb volt az ajánlóívekkel kapcsolatos bírság, ez részben annak tudható be, hogy a jelöltek és pártok is megismerték az új szabályt, és jobban odafigyeltek arra, hogy visszavigyék az íveket.

Pálffy Ilona jelezte: elképzelhetőnek tartaná a pártok gazdálkodásáról szóló törvény olyan jellegű módosítását, amely szerint bizonyos összegű tartozás esetén a párt nem indulhatna a következő választáson.

A bírságokkal kapcsolatban Patyi András jelezte: már az előző beszámolójuk idején is konszenzus volt a bizottságban arról, hogy az utólagos bírságolás nem elég hatékony.

Az igazságügyi bizottság a jobbikos Apáti István tartózkodása mellett, 10 igen szavazattal elfogadta az NVI, valamint az NVB elnökének beszámolóit.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Stadler: nem kerül duplájába a tram-train járművek beszerzése
Budapest - Nem kerül duplájába a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train [...] tovább »
Orbán Viktor felszólal az EP szerdai plenáris ülésén
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök felszólal szerdán az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén. tovább »
Nemzetközi kortárstánc fesztivált kezdődik Miskolcon
Miskolc - Hagyományteremtő céllal rendezik meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Horizont Nemzetközi Kortárs [...] tovább »
A nap receptje: dobálós rétes
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Serényfalva - A mazsola természetesen kihagyható, attól függ, ki hogyan szereti. tovább »
Videó: “Nevetséges egy határozat” – Megszólalt a tiszabezdéden halálra vert mozdonyvezető özvegye
Nyíregyháza, Tiszabezdéd - Részegen, minden ok nélkül fellökte, majd fejbe rúgta áldozatát - a vád szerint [...] tovább »
Elhunyt Földes Anna újságíró
Budapest - Életének 87. évében elhunyt Földes Anna újságíró, színikritikus, az Irodalmi Újság és a Nők [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: két játékos a forduló válogatottjába is bekerült
Debrecen - Holman Dávid és Haris Handzic ott van a legjobb teljesítményt nyújtók között. tovább »
A továbbjutást nem érték el
Nyíregyháza - Nyíregyházi játékos nélkül rendezik majd meg a tekézők egyéni országos bajnokságát. tovább »
A bronzéremért játszhat tovább a Kovács-csapat
Nyíregyháza - A férfi NB II-es kosárlabdázók elődöntőjének második mérkőzésén tisztesen helytállt a [...] tovább »
Tornagyőztes a debreceni agrárcsapat
Debrecen - Első helyezést ért el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és [...] tovább »
Vegyespáros curling-vb – Győzelem a brazilok ellen
Budapest, Lethbridge - Győzelemmel folytatta szereplést a magyar kettős a vegyespáros curling-világbajnokságon: [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása