Frissítve:

OGY – Mentelmi bizottság: nem összeférhetetlen a ruszin nemzetiségi szószóló posztja

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) – Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem rendelte el az összeférhetetlenségi eljárás megindítását a testület keddi ülésén Giricz Vera ruszin nemzetiségi szószóló ügyében, a vonatkozó bejelentést alaptalannak találták – közölte Vejkey Imre az MTI kérdésére.

A bizottság kereszténydemokrata elnöke elmondta: Ujaczki Tibor, a RUKISÖSZ, a Ruszin Kisebbségi Összefogás Közhasznú Egyesület elnöke tett összeférhetetlenségi bejelentést Giricz Vera nemzetiségi szószólóval szemben még az előző ciklus alatt.

A bejelentés szerint Giricz Verának az Országos Ruszin Önkormányzatnál, az Aszódi Ruszin Önkormányzatnál és a Ruszinokért Alapítványnál betöltött elnöki tisztsége összeférhetetlen nemzetiségi szószólói tisztségével az országgyűlési törvény alapján. Ez azt tartalmazza, hogy a szószóló nem lehet nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy tagja.

Vejkey Imre ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény a 2014. évi általános önkormányzati választások napjáig lehetővé teszi, hogy a nemzetiségi szószóló nemzetiségi önkormányzati tisztséget töltsön be.

Vejkey Imre közlése szerint a bizottság az ülésen 3 igen 2 nem szavazattal azt állapította meg, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Kásler: 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek
Budapest - Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd [...] tovább »
Sok százezer utas az Északerdő kisvasútjain
Miskolc - Sok százezren utaztak az elmúlt évben az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. kisvasútjain, a lillafüredin [...] tovább »
Videó: Folytasd a zeneszöveget kihívás Nemazalánnyal – “És ha nem is tetszik igazán a hangon, te is erre bulizol mindennap TikTokon”
Nyíregyháza - Farkas Timii és Nemazalány összeültek, hogy a kamera előtt kimaxolják a Folytasd a zeneszöveget [...] tovább »
Csányi: az Expressbank megvásárlásával jól működő, stabil bankot vett Bulgáriában az OTP
Szófia - Az Expressbank megvásárlásával jól működő, stabil bankot vett Bulgáriában az OTP - mondta Csányi [...] tovább »
Helyettes államtitkár: idén 5,9 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek
Nyíregyháza - Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai, a civil szervezetek idén [...] tovább »
Guller Zoltán: Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik
Zalakaros - A legfrissebb adatok szerint továbbra is folyatódott a növekedés a magyar turizmusban, egyre több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Megsérült a társházigazda németek egyik legjobbja
Koppenhága - Steffen Weinhold sérülés miatt kikerült a férfi kézilabda-világbajnokságon társházigazdaként [...] tovább »
Felemás eredményű sorsolás
Nyíregyháza - A Blue Sharks közvetlen riválist kapott a Hepp Kupában. tovább »
I. T-Forg Trans Kupa kispályás focitorna
Nyíregyháza - Január végén ismét teremfoci tornának ad otthont a Continental Aréna, ezúttal az I. T-Forg Trans [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása