Frissítve:

OGY – Költségvetés – KT: nincsenek alapvető ellenvetések

Budapest, 2014. november 19., szerda (MTI) -A Költségvetési Tanácsnak (KT) nincsenek alapvető ellenvetései a költségvetési törvényjavaslat hitelességére és végrehajthatóságára nézve – jelentette ki Kovács Árpád, a KT elnöke szerdán az Országgyűlésben.

Kovács Árpád expozéjában kifejtette: a 2014-es költségvetés várható teljesülését a tervezés összességében megalapozottan vette figyelembe a jövő évi költségvetési előirányzatok bázisának meghatározásakor.

Elmondta: a bemutatott makrogazdasági pályát illetően arra a következtetésre jutottak, hogy a tervezés alapjául vett makrogazdasági célok, ezen belül a 2,5 százalékos növekedés a kedvező külső és belső feltételek fennmaradása esetén elérhetőek. A hazai növekedést jövőre elsősorban a belföldi kereslet erősödése vezérli, hiszen a versenyszférában kedvezőbb konjunktúrával lehet számolni, tovább élénkülnek a beruházások – tette hozzá Kovács Árpád, megjegyezve: a javuló teljesítmény támogatja a magasabb bérkiáramlást is, amely kedvezően hat az államháztartás bevételeire.

Szólt arról, hogy a még mindig magas lakossági eladósodottság továbbra is fékezi a lakossági kiadások dinamikáját, a devizahitelek kivezetése ugyanakkor hozzájárulhat a lakossági fogyasztás nagyobb arányú bővüléséhez. A gazdaság fenntartható növekedési pályára állásában fontosnak nevezte az MNB Növekedési Hitelprogramjának szerepét.

A KT értékelése szerint a gazdaság fejlődése jövőre valószínűsíthetően valamelyest lassul, az erős 2014-es bázishoz képest – a kedvező feltételek fennmaradása mellett is – már nehéz hasonló teljesítményt elérni. Kovács Árpád szavai szerint különösen igaz ez az uniós forrásokból megvalósuló beruházások növekedésére.

Az elnök kitért arra is, hogy a törvényjavaslat a kormányzati szektor hiánycélját a GDP 2,4 százalékában határozza meg, ami az államháztartási törvényben megfogalmazott 3 százalékos felső határhoz képest ambiciózus rés.

Kovács Árpád arról is beszámolt: a tanács az önkormányzati eladósodás újabb hullámának elkerülése miatt szükségesnek tartja, hogy a kormány csak olyan önkormányzati hitelfelvételekhez járuljon hozzá, amelyeknek visszafizetése önkormányzati forrásokból biztosított.

A tanács véleményében azt is megfogalmazta: a költségvetés főbb adó- és járulékbevételei döntő többségükben reálisak. A fogyasztási adóknál – leginkább az áfánál – azonban kockázatot valószínűsített a KT a feketegazdaság, illetve az adócsalások elleni küzdelem eredményére vonatkozó túlzónak tartott várakozások miatt – ismertette az elnök, aki egyúttal azt is kiemelte: az adóbevételek teljesítésének kockázatát lényegesen csökkenti – és ezen keresztül erősíti a költségvetés stabilitását -, hogy az adórendszer 2015-ben csak kis mértékben változik.

Arra is rámutatott: a stabilitási törvénynek megfelelően tervezett államadósság-mutató a 2014 végére várható 76,3 százalékról 75,4 százalékra csökken, így az adósságszabály 2015-ben érvényesül. Fontosnak tartotta az új uniós követelmény, valamint az ország fejlődése szempontjából az államadósság ütemes leépítését, hozzátéve: egy adósságcsökkentési program – legalább 2022-ig történő – kidolgozását javasolták a kormánynak.

A hiánycél és az államadósság-szabály teljesülésével kapcsolatosan a KT kockázatként azonosította a makrogazdasági pályát. Ezen belül a 2,5 százalékos gazdasági növekedést akkor tartják megvalósíthatónak, ha a külső feltételrendszer, a nemzetközi konjunktúra és a befektetői bizalom nem romlik jelentősen, továbbá a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklushoz kapcsolódó uniós források beáramlása a törvényjavaslatban foglaltaknak megfelelő lesz – fejtette ki Kovács Árpád.

Ismertetése szerint bevételi oldalon a fogyasztáshoz kapcsolódó adóalapok alakulásánál, valamint az állami vagyon értékesítésénél lát kockázatot a tanács.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális [...] tovább »
A Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást [...] tovább »
Francia zavargások – A gazdasági miniszter szerint katasztrofális a zavargások hatása a gazdaságra
Párizs - A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő [...] tovább »
PM: érdemes kihasználni az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt
Budapest - Aki idén indít nyugdíjcélú megtakarítást, az jövőre akár 280 ezer forintos összegű [...] tovább »
Alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten
Budapest - Decembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a [...] tovább »
A Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola tanulást segítő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Három vereség után újra csíkszeredai siker
Budapest - A Csíkszereda 4-2-re győzött a Hokiklub Budapest otthonában a jégkorong Erste Liga vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is könnyedén győzött
Budapest - A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is háromszettes győzelmet aratott az élvonalbeli férfi [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Négy szettben nyert a Vasas
Budapest - A Vasas négy játszmában felülmúlta a vendég Haladást vasárnap, így élre állt a női röplabda [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Gálázott Bécsben a Ferencváros
Budapest/Bécs - A Ferencváros 8-2-es diadalt aratott a Vienna Capitals vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC és a DVTK is nyert
Budapest/Miskolc/Zólyom - A DVTK Jegesmedvék hazai jégen győzte le a címvédő Besztercebányát, a MAC [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Küzdemes soproni győzelem Pasaréten
Budapest - A címvédő Sopron a vártnál nehezebben, csak hat ponttal nyert a Vasas csarnokában a női kosárlabda NB [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása