Frissítve:

OGY – Gyorsulhat a kormányablakokban az ügyintézés

Budapest, 2013. december 9., hétfő (MTI) – Csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő, a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása – minderről hétfőn döntött az Országgyűlés, elfogadva a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását.

hiba beküldése

A kormányzati előterjesztést 256 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 35 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.

Január 1-jétől az eljárás ideje harmincról huszonegy napra csökken.

Családi pótlék vagy TAJ-kártya igénylésekor a kormányablaknál elég lesz egy példányban benyújtani a kérelmeket, és egyszerűsödnek a nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos szabályok is.

A változtatás értelmében az anyakönyvi kivonat már a legközelebbi anyakönyvvezetőnél is átvehető. Emellett nem kell illetéket fizetni azoknak a személyi okmányoknak a pótlásakor, amelyek bűncselekmények során rongálódtak meg vagy vesztek el. A pótolt papírokat az eredeti kártyák érvényességével állítják ki.

A jogszabály módosít a kedvezményes honosítás szabályain is, és lehetővé teszi, hogy az állampolgári eljárással kapcsolatos beadványok a kormányablakoknál is benyújthatóak legyenek.

Az ingatlan-nyilvántartási törvény módosítása értelmében a hiteles tulajdonilap-másolat és térképmásolat kiadására is lehetőség lesz a kormányablakban.

A jövőben a járási hivatalvezetőkkel szemben a fegyelmi eljárást a kormánymegbízottak végzik, és nem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Hivatalvesztésnél is ők tesznek javaslatot a tárca vezetőjénél.

A törvénycsomag azt is tartalmazza, hogy az önkormányzatok által kiszabható közigazgatási bírság összege magánszemélyeknél legfeljebb 200 ezer forint, jogi személyeknél pedig maximum 2 millió forint lehet.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2017. november 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Több ezren vettek részt a Modern Gyárak Éjszakáján
Budapest - Több mint kétezren vettek részt a Modern gyárak Éjszakája rendezvényen péntekről szombatra virradó [...] tovább »
Ukrán oktatási törvény – Németh Zsolt: Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán helyzet rendezése érdekében
Budapest - Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése [...] tovább »
Random Trip: daljátszó sorozat decemberig az A38-on
Budapest - Daljátszó koncertsorozatban mutatja be nemrég megjelent Zenehíd című lemezét a Random Trip. Az [...] tovább »
Posta: a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak kézbesítése
Budapest - A Magyar Posta tájékoztatása szerint a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak [...] tovább »
Újabb kilenc FTC-szurkoló lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el a bíróság
Budapest - Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csúnya kótaji zakó Naményban​
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 15. fordulójában négy mérkőzést [...] tovább »
Nyírbátori FC – Három null a félidőben, a végén három négy
Nyírbátor - Szünetbeli háromgólos előnye dacára pont nélkül maradt az utolsó igazi őszi meccsén a Nyírbátor. tovább »
Hatalmas meglepetésre a Fradi legyőzte az Újfalut
Hajdú-Bihar - Az FTC otthonában vendégszerepelt a férfi futsal NB I. nyolcadik fordulójában a listavezető [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Kikapott Komlón a Ferencváros
Budapest - Az újonc Ferencváros hatgólos vereséget szenvedett Komlón a férfi kézilabda NB I szombati első [...] tovább »
Rövidpályás úszó vk – Hosszú 200 m vegyesen, Bernek 400 m gyorson győzött
Budapest, Szingapúr - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter pedig 400 méter gyorson nyert a [...] tovább »
Gyorskorcsolya vk – Nagy Konrád nem tudott javítani
Stavanger - Nagy Konrád szombaton sem tudott javítani a gyorskorcsolyázók idénybeli második olimpiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása