Frissítve:

OGY – Alakuló ülés – Ma kezdi meg munkáját az új, kisebb parlament

Budapest, 2014. május 6., kedd (MTI) – Ma tartja alakuló ülését az április 6-i választás eredményeként létrejövő új Országgyűlés, amely a korábbinál kevesebb, 199 képviselővel kezdheti meg munkáját. Az ülésen Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor jelenlegi kormányfőt javasolja miniszterelnöknek, emellett megválaszthatják a parlamenti tisztségviselőket és létrehozhatják az új bizottsági struktúrát.

hiba beküldése

A parlamenti tanácskozást az államfő nyitja meg délelőtt 10 órakor. Áder János ezt követően Orbán Viktort, a választáson ismét kétharmados többséget szerző Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét javasolja az új kormány vezetőjének.

Az Országgyűlés vezetését korelnökként a fideszes Turi-Kovács Béla veheti át.

A napirend elfogadása után Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be választási tapasztalatairól.

Az alakuló ülést három tervezett szünet szakíthatja meg. Az elsőre a beszámolók elhangzása után kerülhet sor, ekkor végzik el a megválasztott képviselők mandátumigazolását. A képviselők ezután tehetik le esküjüket, majd első szavazásukon a két választási beszámolót fogadhatják el.

A második szünetben az Országgyűlés elnökének személyéről tartanak titkos szavazást, a Fidesz-KDNP a tisztségre továbbra is Kövér Lászlót javasolja.

Ezután következhet az országgyűlési alelnökök megválasztása. A frakciók hétfőn négyórás tárgyalás után jutottak konszenzusra a jelöltekről. Ez alapján a parlament alelnökké választhatja Gulyás Gergelyt, Lezsák Sándort, Jakab Istvánt (mindhárman Fidesz), Latorcai Jánost (KDNP), Hiller Istvánt (MSZP) és Sneider Tamást (Jobbik).

Az Országgyűlés végül tíz jegyzőjét is megválasztja, majd az új házelnök mond köszöntőt, és javaslatot tesz a háznagy személyére, őt nyílt szavazáson választhatják meg.

A harmadik szünetben tartja alakuló ülését a házbizottság, ezután pedig bejelentik a kormány megbízatásának megszűnését. Az alaptörvény értelmében a parlament megalakulásával a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

A bejelentés után várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti felszólalása következik.

Az Országgyűlés alakuló ülésének utolsó döntése az országgyűlési bizottságok létrehozása, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztása lesz. A 2010 és 2014 közötti ciklusban 20 bizottság volt, most várhatóan 15 alakul, ezek közül ötöt vezet majd ellenzéki képviselő.

A Szózat elhangzása után berekesztik az alakuló ülést, és bejelentik az Országgyűlés soron következő ülésének időpontját.

A parlamenti patkóban a Fidesznek 117, az MSZP-nek 29, a Jobbiknak 23, a KDNP-nek 16, az LMP-nek 5 képviselője lesz. A választáson a baloldali összefogás részeként induló pártok közül 4-4 képviselője lesz a törvényhozásban az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak, egy pedig a Magyar Liberális Pártnak; ők függetlenként politizálhatnak. Az Országgyűlés munkájában most először 13 nemzetiségi szószóló is részt vesz.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták az M30-as Tornyosnémeti-szlovák határ közötti szakaszát
Tornyosnémeti - Átadták kedden az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ között [...] tovább »
Nyolcszáz új munkahelyet létesít három befektető Miskolcon
Miskolc - Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen [...] tovább »
Választás 2018 – Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az NVB
Budapest - Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra keddi [...] tovább »
PwC: 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac
Budapest - A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok [...] tovább »
Freedom House: tavaly szenvedték a legnagyobb csorbát a politikai és a polgári jogok a világban
Budapest/Washington - A Freedom House washingtoni központú jogvédő civilszervezet szerint az utóbbi több mint tíz [...] tovább »
A papír helyett jön az e-recept, de az év végéig még marad a hagyományos
Miskolc - Év végéig még minden marad a régiben, de utána sem lesz bonyolult a receptkiváltás: orvosok és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DSC-SI: díjazták az év sportolóit
Debrecen - Kedd este tartotta hagyományos díjátadó gáláját a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola a Főnix Csarnokban. tovább »
Akik sokat tettek Debrecenért
Debrecen - A kategóriák győztesei közül valaki az Év embere díjat is megkapja. tovább »
Több mint egy hónap után Brkovic hivatalosan is a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Dusan Brkovic, így a korábbi magyar bajnok védő hivatalosan is a DVTK [...] tovább »
DVTK: Nemes Milán Siófokra igazolt
Miskolc - Hétfőn hivatalossá vált, hogy Nemes Milán, a DVTK saját nevelésű játékosa Siófokon folytatja [...] tovább »
DVSC-TVP: hosszabbított Vantara-Kelemen Éva
Debrecen - A DVSC-TVP csapatkapitánya újabb két évre írt alá. tovább »
DLA: szép győzelmek futsalban
Debrecen - Az akadémia csapatainak hétvégi futsaleredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása