Frissítve:

OBH: az Ab szerint a bírósági törvények számos rendelkezése összhangban áll az alaptörvénnyel

Budapest, 2013. június 12., szerda (MTI) – Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett döntésére reagáló közleményében azt emelte ki, hogy a bírósági törvények számos rendelkezése összhangban áll az alaptörvénnyel.

hiba beküldése

A kormány fordult az Európa Tanács Velencei Bizottságának véleménye nyomán a bírósági törvények egyes rendelkezései miatt az Ab-hoz, mely keddi döntésével megsemmisítette a bírósági törvények azon rendelkezéseit, melyek az alaptörvény felhatalmazásán túlterjeszkedve sarkalatossá minősítettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket, illetve az uniós jognak való megfelelést rendező szabályokat. A megsemmisítés következtében az érintett szabályok tartalmilag a törvények részei maradnak, mindössze sarkalatos jellegük szűnik meg.

Az Ab-döntésről az OBH azt emelte ki: az Ab megállapította, hogy összhangban vannak az alaptörvénnyel a jogegységi eljárásra, az OBH elnökének helyettesítésére, az Országos Bírói Tanács összetételére és vezetésére, a bírói álláspályázatokkal kapcsolatos jogorvoslatokra, a bírák kirendelésére és a bírák fegyelmi eljárásra vonatkozó egyes törvényi rendelkezések.

A vizsgált törvények átmeneti jellegű, illetve már teljesedésbe ment rendelkezéseinek sarkalatossá nyilvánítását megsemmisítő alkotmánybírósági rendelkezésekkel kapcsolatban az OBH azt hangsúlyozta, hogy e szabályok változatlan tartalommal maradnak hatályban, csupán sarkaltos mivoltuk szűnik meg.

Az Ab kimondta azt is, hogy az OBH elnöke azon személyzeti jellegű határozatait köteles okszerűen megindokolni, amelyek ellen jogorvoslattal lehet élni. Ezzel kapcsolatban az OBH arra mutatott rá, hogy a hivatal elnöke eddig is ennek megfelelően járt el, ezért ez a személyzeti határozatok terén változást nem jelent.

Az Ab szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy a bírák jogállásáról szóló törvényben nem szabályozta kellő részletességgel: az OBH, illetve a Kúria elnöke mely esetekben nyilváníthat eredménytelennek egyes bírói pályázati eljárásokat, és így azok nem feleltek meg a jogbiztonság követelményének. Az Ab e körben jogalkotási kötelezettséget írt elő az Országgyűlés számára. Ezzel kapcsolatban az OBH azt közölte: a jogszabályok által biztosított felhatalmazással élve közre fog működni a jogalkotási eljárásban, így segítve elő, hogy a vizsgált szabályok az Ab által meghatározott követelményeknek megfelelően módosulhassanak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az Európai Bizottság 166 milliárd eurós költségvetést tervez jövőre
Brüsszel - Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén 163 kilométernyi közutat újítanak fel
Nyíregyháza - A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) segítségével idén mintegy 69 [...] tovább »
Rendőrfőkapitány-jelölt: kiegyensúlyozott közbiztonság a cél
Budapest - Magyarország közbiztonságának kiegyensúlyozását nevezte céljának országos [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország nagyra becsüli az amerikai segítséget az ukrán konfliktusban
Budapest - Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Államok segítségét abban, hogy megoldódjon a kisebbségek [...] tovább »
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a szatmári Nagyarban
Nagyar - Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyarban, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csúfosan zárta az idényt a DVSC-TVP
Debrecen - Szétesően, mélyen a tudása alatt játszott a DVSC-TVP, melynek nem is lehetett más a vége, csak egy [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Gólzáporral kezdtek és zártak
Kisvárda - A szezonzáró mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a kisvárdai női kézilabda-csapat. tovább »
Videó: Megvolt az idei utolsó DVSC-suliroadshow
Debrecen - Kuti Krisztián, Barna Szabolcs és Dombi Tibor képviselte a klubot a Dózsa György Általános Iskolában. tovább »
Serie A – Maurizio Sarri vezetőedző távozott a Napolitól
Budapest/Nápoly - Maurizio Sarri vezetőedző szerdán távozott a Napoli labdarúgócsapatától. tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Újabb magyar vereség
Budapest - A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re kikapott Albánia csapatától az Európa Liga ezüst [...] tovább »
Északi-sarkvidéki jégkorongmérkőzést szervez Fetyiszov
Moszkva - A globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetve jégkorongmérkőzést szervez jövőre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása