Frissítve:

Obama rendeletet írt alá a munkaügyi szabályozás betartatásáról

Washington – 2014. augusztus 1., péntek (MTI) – Barack Obama amerikai elnök csütörtökön rendeletet írt alá, amelyben megnehezíti a munkaügyi törvényeket megszegő cégek számára, hogy megrendeléseket nyerhessenek el szövetségi kormánytól.

hiba beküldése

Az esemény különös jelentőséggel bír, mert a szövetségi képviselőház egy nappal korábban megszavazta, hogy alkotmányos jogkörének túllépése – a rendeleti úton való kormányzás – miatt bírósági eljárás induljon Barack Obama elnök ellen.

John Boehner, a szövetségi képviselőház elnöke szerint Obama az elmúlt években a törvényhozói hatalom aláásására és a törvényhozási eljárás megkerülésére törekedett, az elnök viszont azt állítja, hogy a rendelet-kibocsátással annak a tehetetlenségnek akarja elejét venni, amely a kongresszus kompromisszumra való képtelenségéből fakad.

Az új elnöki direktíva a 2016-ban megkötendő szerződésekre vonatkozik. Az új szabályok értelmében azok a magáncégek, amelyek félmillió dollárnál nagyobb értékű szövetségi kormányzati megrendelésre pályáznak, három évre visszamenőleg fel kell fedniük, hogy nem szegték-e meg a munkaügyi előírásokat. A rendelet meghatározza, hogy a kormányzati szervek a szerződések odaítélésekor miként mérlegeljék a cégek által elkövetett mulasztásokat.

Az új rendszer a folyamatban lévő viták rendezésére ösztönzi majd a vállalatokat, a polgárjogi vagy egyéb panaszokkal élő alkalmazottak pedig számára lehetővé teszi, hogy kötelező döntőbírósági megállapodások helyett rendes bíróságon próbáljanak meg elégtételt szerezni.

“Ha valaki üzleti kapcsolatba akar lépni az Egyesült Államokkal, annak tiszteletben kell tartania a munkásainkat. Tiszteletben kell tartania az adófizetőinket” – jelentette ki Barack Obama.
A kormányzat részéről rámutattak, hogy a szövetségi intézményekkel szerződő 24 ezer vállalat többsége betartja a törvényt. Az új szabályok kizárólag a bizonyított szabálysértésekre korlátozódnak majd, tekintet nélkül a nem bizonyított állításokra.

Az elnöki direktíva azt követően született, hogy Tom Harkin demokrata szenátor tavaly kimutatta: a szövetségi megrendeléseket elnyert cégek közül több is azon vállatok közé tartozik, amelyekre a legsúlyosabb bírságokat szabták ki a szövetségi munkajogi törvények és munkaügyi előírások megsértése miatt.

Barack Obama idén több tucat rendeletet adott ki. Az elnök egyebek között arra utasította a szövetségi szerveket, hogy emeljék fel 10 dollár 10 centre az alkalmazottjaik minimális órabérét, és megtiltotta ezeknél az intézményeknél a meleg, a leszbikus, a biszexuális és transznemű (LGBT) munkatársakkal szembeni diszkriminációt.
A szakszervezetek üdvözölték az új rendeletet, de több munkáltató kifogásait fejezte ki azzal kapcsolatban.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Karácsony – Az utóbbi évek legerősebb karácsonyi szezonjára számít a szállodaszövetség
Budapest - A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint idén az elmúlt évek egyik [...] tovább »
Uniós bíróság: az Egyesült Királyság szabadon visszavonhatja uniós kilépési szándékát
Brüsszel/Luxembourg - Az Egyesült Királyság szabadon és egyoldalúan visszavonhatja az európai uniós tagságának [...] tovább »
Karácsony – MNB: rekordot dönthet a személyi kölcsönök állománya
Budapest - Rekordösszegű hitelfelvételre számít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén karácsonykor: 450 milliárd [...] tovább »
Ketten is az év vállalkozói lettek a megyéből
Budapest - Megyei díjazottak is voltak a XX. Vállalkozók Napján. tovább »
Az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött az Avasi Gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális [...] tovább »
A Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi KC – Vereséggel búcsúztak az esztendőtől
Nyíregyháza - Beálló nélkül, sok hibával játszottak, kiütés lett a vége. tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Az első perc eseményei meghatározták
Budapest, Mezőkövesd - Budapesten vendégeskedett szombaton a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapata. tovább »
Révbe értek az ifjú aerobikosok – saját edzőtermükben gyakorolhatnak
Nyíregyháza - Újabb sportlétesítménnyel gazdagodott Nyíregyháza. A Tiszavasvári úton a Révész Logisztikai [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Zele extrával Szekszárd verés
Miskolc - Rangadót nyert hazai környezetben a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
Női kézilabda Eb – A magyar válogatott csak győzelemmel lehet elődöntős
Nancy - A magyar női kézilabda-válogatott csak akkor juthat elődöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon, ha [...] tovább »
FINA: elfogadták a vízilabda szabálymódosításait, felgyorsulnak a mérkőzések
Hangcsou - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása