Frissítve:

Obama: Netanjahu nem kínált fel életképes alternatívát

Washington, 2015. március 3., kedd (MTI) – Nem volt “semmi újdonság” Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek az Iránnal kapcsolatban elmondott kongresszusi beszédében – jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

hiba beküldése

Az elnök szerint “az izraeli miniszterelnök nem kínált fel semmilyen életképes alternatívát” az iráni nukleáris program korlátozását célzó lehetséges egyezménnyel szemben. Mint mondta, megegyezés híján Irán azonnal korlátozások nélkül és a külső betekintés kizárásával folytatná nukleáris programját.

Obama rámutatott: önmagukban a szankciók sem elegendőek ahhoz, hogy visszatartsák Iránt.

Az elnök Ashton Carter védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke jelenlétében a Fehér Házból arra kérte a kongresszust, hogy várjon az iráni nukleáris megállapodás értékelésével annak véglegesítéséig. Leszögezte, hogy csakis olyan alkuba egyezne bele, amely megakadályozná az iszlám köztársaság nukleáris fegyverhez jutását.

Obama megismételte: külpolitikájának egyik fő célja annak megakadályozása, hogy Irán atomfegyvert fejlesszen ki. Az elnök a kongresszus segítségével bevezetett szankciókat “rendkívül hatékony eszköznek” nevezte annak a célnak az elérésében, hogy Iránt “komoly” tárgyalásokra kényszerítsék.

“A lényeg a következő: még nincs megállapodás. Lehet, hogy Irán nem mond majd igent egy jó megállapodásra. Többször is kijelentettem, hogy inkább nem lesz megállapodás, mintsem hogy rossz megállapodást kössünk, ám ha a tárgyalásokon sikereket érünk el, akkor ez a legjobb módja annak megakadályozására, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson” – nyilatkozott az elnök.

“Semmi más ennek a közelébe sem jön. A szankciók nem elegendőek. A katonai akció nem lenne olyan sikeres, mint a megállapodás, amelyet előterjesztettünk” – tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy Netanjahu az Iránnal 2013-ban létrejött átmeneti megállapodás megkötése előtt a mostanihoz hasonló beszédet mondott, holott a megállapodás az izraeli hírszerzés és az izraeli kormány egyes tagjai szerint is visszatartotta Iránt attól, hogy folytassa nukleáris programját.

“A miniszterelnök helytállóan mutatott rá arra, hogy az Egyesült Államok és az Izrael közötti kötelék megbonthatatlan, ezzel a ponttal teljes mértékben egyetértek” – mondta.
Obama abban is egyetértett Netanjahuval, hogy Irán egy veszélyes rendszer, amely többször is megfenyegette Izraelt, és “senki sem vitatja”, hogy antiszemita szólamokat hallat.
Az amerikai elnök elmondta, hogy a Netanjahu-beszédnek a leiratába pillantott bele, de nem nézte annak televíziós közvetítését, mert ahelyett európai államférfiakkal – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és az Európai Tanács első számú vezetőjével – folytatott videokonferenciát az ukrajnai válságról.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
V4 – Orbán: Közép-Európa a kontinens legsikeresebb régiója
Budapest - Közép-Európa jelenleg a kontinens legsikeresebb régiója, amely fantasztikus jövő előtt áll - [...] tovább »
Pittsburghben egy rendőr fegyvertelen afroamerikai fiatalt lőtt agyon
Washington - A pennsylvaniai Pittsburgh városában egy rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen afrikai fiatalt. tovább »
Továbbra is néma az Opportunity a Marson dúló porvihar miatt
Cape Canaveral - Továbbra is néma az Opportunity a Marson dúló porvihar miatt, amely már a vörös bolygó nagy [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tojásszövetség: veszélyes lehet a külföldi tojás
Budapest - A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar [...] tovább »
Génszerkesztéssel tettek ellenállóbbá sertéseket
London - Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Távoznak a Szpariból
Nyíregyháza - Ismét változott az NB II-es Nyíregyháza Spartacus kerete. Csilus Ádám a Puskás Akadémiától, [...] tovább »
Vajdasági sikerrel zárult a zsinórlabda-bajnokság
Debrecen - Hét elején rendezték a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a hagyományos Zsinórlabda [...] tovább »
Fucsovics: kisebb a baj, mint gondoltuk
Budapest - Fucsovics Márton teniszező a csütörtöki MRI-vizsgálatot követően elmondta, combsérülése enyhébb, [...] tovább »
Vb-2018 – Mbappé góljával nyertek, és nyolcaddöntőbe jutottak a franciák
Jekatyerinburg - Kylian Mbappé góljával a francia válogatott 1-0-ra legyőzte Perut az oroszországi [...] tovább »
Vb-2018 – C csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság C csoportjának csütörtöki, 2. fordulós eredményei. tovább »
Bundesliga – Julian Nagelsmann jövő nyártól az RB Leipzig edzője lesz
Hoffenheim/Lipcse - Julian Nagelsmann vezetőedző jövő nyáron távozik a Hoffenheim labdarúgócsapatától, és az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása