Frissítve:

Obama megértő az új görög kormánnyal szemben

Washington, 2015. február 2., hétfő (MTI) – Megértéssel nyilatkozott Barack Obama amerikai elnök az új görög kormány törekvéseiről, amelyek arra irányulnak, hogy a hitelezők enyhítsék a Görögországnak nyújtott gazdasági segélycsomaggal kapcsolatos, szigorú fiskális előírásokat.

hiba beküldése

“Nem lehet folyamatosan prés alatt tartani az olyan országokat, amelyek a saját (gazdasági) depressziójuk közepén tartanak” – mondta Barack Obama, hozzáfűzve, hogy ezt idővel a politikai rendszer és a társadalom nem lesz képes elviselni.

“Valamikor létre kell jönnie egy növekedési stratégiának ahhoz, hogy kifizethessék adósságaikat és felszámolják az államháztartásuk hiányát” – nyilatkozott Obama egy, a CNN által vasárnap közvetített interjúban.

Szavai szerint Athénnek át kell alakítania a görög gazdaság szerkezetét a versenyképesség fellendítése érdekében, de, mint mondta, “nagyon nehéz ilyen változásokat kezdeményezni, amikor az emberek életszínvonala 25 százalékot zuhant”.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy megállapodás születik Görögországnak az euróövezetben maradásáról. “Úgy gondolom, hogy ez minden oldal részéről kompromisszumot igényel.”

Szélesebb értelemben aggódom az európai növekedés miatt” – tette hozzá.

Az amerikai elnök azt mondta, hogy a költségvetési óvatosság és a szerkezeti átalakítás fontos sok európai ország számára, hozzátette ugyanakkor, hogy “mi az egyesült államokbeli tapasztalatból azt tanultuk meg, hogy a hiány csökkentésének és a pénzügyek egészsége helyreállításának legjobb módja a növekedés”.

“És ha egy olyan gazdaságról van szó, amely szabadesésben van, akkor növekedési stratégiára van szükség, nem csupán olyan erőfeszítésre, hogy többet sajtoljanak ki a lakosságból, amely egyre jobban és jobban szenved” – nyilatkozott az amerikai elnök.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása