Frissítve:

Obama megdicsérte a kaliforniai főügyésznő külsejét, majd bocsánatot kért tőle

Washington, 2013. április 5., péntek (MTI) – Barack Obama elnök felhívta Kalifornia főügyészét, Kamala Harrist és bocsánatot kért tőle, amiért Amerika messze legjobban kinéző főügyészének nevezte – jelentette ki pénteken Jay Carney, Fehér Ház szóvivője.

hiba beküldése

“Ők régi és jó barátok, és az elnök semmiképp sem akarta kisebbíteni a főügyész érdemeit és képességeit” – jelentette ki Carney.

Az elnök egy csütörtöki demokrata adománygyűjtésen, a kaliforniai Athertonban mondott elismerő szavakat a 48 éves főügyésznő külsejéről, aki 2014-ben a párt kaliforniai kormányzójelöltje lehet.

“Óvatosnak kell lenni vele, először is azért, mert briliáns, elkötelezett, kemény és ő pontosan olyan, mint amilyen embert mindenki a jog alkalmazójának szerepében szeretne látni, és mindenkinek megadja a tisztességes esélyt” – jelentette ki az elnök az eseményen.

“És történetesen ő a legjobban kinéző főügyész az országban” – tette hozzá.

“Ez így van, lássák be” – mondta Barack Obama a kijelentése nyomán kirobbanó nevetés közepette.

Az elnök mindkét párt részéről bírálatok kereszttüzébe került az elhangzottak miatt. A legmetszőbb kritikát amiatt kapta, hogy miközben a nők egyenjogúsításának támogatójaként lép fel, szexista megjegyzésekre ragadtatja magát. Obama még csütörtök este felhívta Harrist, hogy bocsánatot kérjen tőle.

“Az elnök teljes mértékben elismeri azokat a kihívásokat, amelyek a nőket a munkahelyen érik és azt is, hogy nem a külsejük alapján kell megítélni őket” – mondta a fehér házi szóvivő.

Harris azáltal vált ismertté az Egyesült Államokban, hogy fontos szerepe volt az államok és a bankok között létrejött, kártérítési megállapodásban, amelynek keretében a pénzintézetek 25 milliárd dollár kifizetését vállalták a törvénytelen ingatlan-lefoglalások károsultjai számára.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása