Frissítve:

Obama elnök James Comeyt jelölte az FBI élére

Washington, 2013. június 21., péntek (MTI) – Barack Obama amerikai elnök pénteken James Comey volt igazságügyminiszter-helyettest jelölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére.

hiba beküldése

Az 52 éves Comey kinevezését a szenátusnak jóvá kell hagynia. A leendő igazgató az FBI élén Robert Muellert váltja majd, akit még George W. Bush volt elnök nevezett ki nem sokkal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt. Mueller várhatóan szeptember 4-én távozik tisztségéből.

Obama a Fehér Ház Rózsakertjében megtett bejelentés alkalmából méltatta Muellert, akinek 12 éves irányítása alatt az FBI történetének egyik legnagyobb átalakulásán ment át, ami “számtalan” amerikai életét mentette meg és megerősítette az ország biztonságát. Az elnök a várható leendő utóddal kapcsolatban “szenvedélyes függetlenségét és mély becsületességét” emelte ki.

James Comey a republikánus George W. Bush elnöksége idején, 2003 és 2005 között volt az igazságügyi tárca második embere. Korábban New Yorkban volt szövetségi ügyész. A Fehér Ház szerint a leendő jelölt az ország egyik legképzettebb nemzetbiztonsági és bűnüldözési szakembere.

A Bush-kormányzat idején Comey azzal nyerte el a demokrata ellenzék és a jogvédő szervezetek elismerését, hogy leállíttatta a bírói végzés nélkül lefolytatott telefonlehallgatások gyakorlatát. Az elnök azután vizsgáltatta felül a programot, hogy Comey – aki John Ashcroft igazságügyi miniszter betegsége miatt éppen ügyvivő tárcavezető volt – és Mueller 2004. május 12-én kilátásba helyezte lemondását. Busht végül az késztette meghátrálásra, hogy a lehallgatás változatlan körülmények közötti újraindítását Ashcroft sem hagyta jóvá a kórházi ágyán.

A mintegy 36 ezer főt foglalkoztató, belföldi terrorelhárításra és bűnüldözésre szakosodott FBI igazgatói posztjának várományosa a kormányzati megbízatása után dolgozott a Lockheed Martin hadiipari cégnél, tagja volt a HSBC Holdings igazgatótanácsának, jogtanácsosként működött közre a Bridgewater Associates fedezeti alapnál – ami kérdéseket vethet fel a szenátusi meghallgatásán -, és jogot oktatott a Columbia Egyetemen.

Ugyancsak kérdések hangozhatnak majd el a kongresszusban az FBI-nak az Edward Snowden titkos adatgyűjtésben játszott szerepével, valamint a belföldi drónhasználatával kapcsolatban, amit Mueller a héten ismert el. A The Washington Post hétfőn az amerikai légügyi hatóságra hivatkozva azt írta, hogy a szövetségi nyomozók 2010 óta négy alkalommal kaptak engedélyt pilóta nélküli repülőgép alkalmazására.

Ha a szövetségi felsőház megerősíti kinevezését, Comey 10 évig maradhat az FBI 7. igazgatója. Muellernek elvileg már két éve lejárt a ciklusa, de Obama elnök arra kérte, hogy szolgáljon tovább, mert nem akarta, hogy az FBI, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Pentagon élén szinte egy időben történjen vezetőváltás.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Merényletek Srí Lankán – Szakértő: pontos információkat kaptak a helyi hatóságok, mégsem intézkedtek
Budapest - Egy külföldi szolgálattól "nagyon pontos információkat" kaptak a helyi hatóságok a Srí Lankán [...] tovább »
Merényletek Srí Lankán – Azbej Tristan: a kormány gyorssegélyt ajánl fel a súlyos sérülteknek
Budapest - A magyar kormány 9 millió forint gyorssegélyt ajánl fel a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett [...] tovább »
Ukrán elnökválasztás – Zelenszkijék a nyelvtörvényről: más elképzelésük van az ukrán nyelv fejlesztéséről
Kijev - Az ukrán az egyetlen államnyelv Ukrajnában, de a fejlesztéséről más elképzelései vannak Volodimir [...] tovább »
Húsvét – Ferenc pápa: mindenkinek el kell ítélnie a soha nem igazolható terrorcselekményeket
Vatikánváros - Ismételten elítélte a Srí Lanka-i robbantásos merényleteket Ferenc pápa a Szent Péter [...] tovább »
Megszakadt a webkapcsolat az orosz felsőházban az internet stabil működtetéséről szóló törvénytervezet megszavazásának napján
Moszkva - Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában [...] tovább »
Szijjártó: Európának új vezetőkre van szüksége
Budapest - Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK vs. Paks – Prosser gólja után Könyves „besegített”
Miskolc - Négy nyeretlen bajnoki után újra győzött a DVTK, de kieső helyen maradt. tovább »
Asztalitenisz-vb – Nyolcaddöntős a Szudi, Pergel vegyes páros, a címvédő következik
Budapest - Szudi Ádám és Pergel Szandra második mérkőzését is megnyerte a főtáblán, ezzel bejutott a legjobb [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – A Vasas nyerte a döntő első mérkőzését
Budapest - A Vasas nagy csatában, 3-2-re legyőzte hétfőn a Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének [...] tovább »
DVSC: számítanak a szurkolókra
Debrecen - A Magyar Kupa-fináléba jutás lesz a tétje a Vidi elleni, keddi mérkőzésnek. tovább »
Asztalitenisz-vb – A magyarok keddi programja
Budapest - A magyar játékosok programja a budapesti asztalitenisz-világbajnokság keddi játéknapján: tovább »
Asztalitenisz-vb – Pótáék, Madarászék és Ecsekiék a 32 között párosban
Budapest - Az öt egynemű magyar páros közül három győzött a főtábla hétfő esti első fordulójában, s [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása