Frissítve:

Nyolcvan 737 MAX-ot rendelt az SMBC lízingcég a Boeingtől

Budapest, 2014. november 10., hétfő (MTI) – Nyolcvan Boeing 737 MAX repülőgépet rendelt az amerikai gyártótól az ír SMBC Aviation Capital, a világ harmadik legnagyobb, repülőgépek lízingelésével foglalkozó vállalata.

A Boeing hétfői, az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint az üzlet értéke listaáron számolva 8,5 milliárd dollár. Az SMBC ezzel a lízingcégek között a legnagyobb egyszeri megrendelést adta le a Boeing következő generációs keskenytörzsű gépére és az ötvenedik megrendelője lett a típusnak.

A dublini székhelyű SMBC flottája jelenleg 283 gépből áll, többsége Boeing 737-es és Airbus A320-as típus, a vállalatnak további 220 gépre van megrendelése. A társaság honlapján nem közölt adatokat gazdálkodásáról.

A MAX típusváltozatok a jelenlegi Next Generationnél 14 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, köszönhetően egyebek mellett a kettős tollazatú szárnyvégeknek és az új CFM Leap hajtóműveknek. Az első MAX-ok 2016-ban teljesíthetik szűzfelszállásukat, forgalomba pedig először az amerikai Southwest Airlines diszkont légitársaságnál állnak várhatóan 2017 harmadik felében. A típusra eddig mintegy 2400 megrendelés érkezett.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
OBH: csaknem felére csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma 2010 óta
Budapest - Csaknem 50 százalékkal csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma az ország bírságain 2010 óta [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: a sok csapadék miatt megszaporodnak a gazdák teendői
Budapest - A szárazság megszűnt, most a csapadékos időjárásból adódóan a növényvédelem kapcsán szaporodnak [...] tovább »
EP-választás – Fidesz: a szocialisták a bevándorláspárti szövetségeiket építik
Budapest - A szocialisták bevándorláspárti szövetségeiket építik, ezt példázza Ujhelyi István MSZP-s európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása