Frissítve:

Nyolc gyűrűvel készülnek az új bayreuthi Ringre

Budapest, 2013. július 13., szombat (MTI) – Nyolc gyűrűvel készülnek a július 26-tól négy egymást követő estén színre kerülő Wagner-tetralógia, A Nibelung gyűrűje előadásaira Bayreuthi Ünnepi Játékok rendezői.

hiba beküldése

A Ring cselekménye – ahogy a cím jelzi – a világ fölötti uralmat jelentő aranygyűrű körül forog. Frank Castorf, a berlini Volksbühne híres rendezője állítja színpadra a ciklus új változatát.

Az előző rendezésekben látott gyűrűket nem használják. A “főszereplő” kellék természetesen nem aranyból készült az előadásokra, hanem rézből, de strasszokkal díszítették, hogy csillogó és jelentős legyen. Fontos, hogy a látvány is igazolja: ez az a tárgy, amely korlátlan hatalmad ad viselőjének, és amiért emberek, óriások, istenek és a nibelungok, e kapzsi szörnyek küzdenek egymással.

A 16 óra hosszú operafolyam előadása során előfordulhat korábban volt rá példa: a játék hevében Wotan olyan lendülettel hajította oda Fasoltnak a gyűrűt, hogy az eltűnt a díszlet két szintje között. Fasoltnak a zsebéből kellett előhúznia a tartalék ékszert – írta a július 25-én kezdődő játékok kulisszatitkairól a fesztivál új hírlevele.

Elfogadták a rendezőasszisztens javaslatát: idén legalább nyolc azonos külsejű, de az adott szereplők, Alberich, Wotan, Fasolt, Fafner, Gunther kezére méretre igazított gyűrűt rendeltek az az előadásokra.

Azt is feltárja a hírlevél, hogy nagy gonddal készülnek a tapsrend összeállítására. Nem olyan könnyű a megfelelő koreográfiát kidolgozni, mint a tetralógia Siegfried című darabjánál, amelyben világos, hogy a Siegfriedet alakító énekesnek kell utoljára, a tapsok csúcsán meghajolni. Bonyolultabb a helyzet például A walkürben, itt nem egyértelmű “rangsor”.

A tapsrendet befolyásolja az is, hogy a fények kialvásával vagy a függöny összezárulásával fejeződik-e be az előadás. A tapsrenddel segíteni kell, hogy az este sztárja, különösen, ha debütál a Zöld Dombon, köszönthesse a közönséget.

A játékmester feladata, hogy a kulisszák mögül irányítsa a szereplőket melyik oldalról jöjjenek be, merre menjenek ki. A művészek általában megbíznak abban, hogy az ő fejében ott van a kialakított tapsrend és ők önfeledten élvezhetik a sikert.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása