Frissítve:

Nyolc év nyolc hónapra ítélték jogerősen az élettársát leszúró csemői asszonyt

Szeged, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – Jogerősen nyolc év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a csemői asszonyt, aki tavaly tavasszal egy veszekedés során leszúrta élettársát.

hiba beküldése

A Szegedi Ítélőtábla – az ügyben kirendelés folytán eljáró – bírái a jelenleg hatvanéves nőt emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek.
A vádlott és a halálakor hetvenesztendős sértett 1994-től voltak élettársak. Mindketten italoztak, gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, a 19 év alatt háromszor követtek el egymás sérelmére erőszakos jellegű bűncselekményt. A vádlottat egyszer-egyszer ítélték el életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, illetve emberölés bűntettének kísérlete miatt, míg a sértettet egyszer, aki az asszony sérelmére elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt három év börtönt kapott.

A férfi és a nő hajléktalanként a pestlszentőrinci kiserdőben húzták meg magukat, majd egy vecsési lakókocsiban éltek, végül a Pest megyei Csemőre, egy tanyára költöztek, szívességi lakáshasználóként. A tettlegességig fajuló veszekedések itt sem szűntek meg.

2013. március 30-án a pár amiatt kezdett veszekedni, mert a tanyán kikapcsolták a villanyt. Miután a sértett szidalmazni kezdte a főzéshez készülődő vádlottat, az asszony felkapott egy 23 centis pengéjű kést, és hasba szúrta a férfit. Az asszony, amikor látta, milyen sérülést okozott, próbált segíteni a sértetten, majd mentőt hívott hozzá, de a férfi még aznap este elhunyt.

A vádlott az eljárás során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és az utolsó szó jogán is azt mondta, nagyon megbánta a történteket.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Külföldi egyetemek – A CEU visszautasítja Orbán Viktor kijelentéseit
Budapest - A Central-European University (CEU) visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Parlamentben [...] tovább »
Riporterek Határok Nélkül: mindennapossá váltak a média elleni támadások, nő az “erős emberek” befolyása
Budapest/Párizs - A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet szerdán Párizsban [...] tovább »
Rendőrökre támadtak Sajógalgócon
Miskolc/Sajógalgóc - Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt egy férfi és egy nő Sajógalgócon, a Miskolci [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. április 26.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Érettségi – OH: május 5-én kezdődnek a tavaszi vizsgák
Budapest - Május 5-én a horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli [...] tovább »
Egerbe költözik a zene az ötödik Feszt!Eger évadnyitó fesztivállal
Eger - Buszjáratot is indítanak idén a fővárosból a június 1-jén kezdődő Feszt!Eger fesztiválra. A zenei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó Magyar Kupa – Kétgólos előnyt szerzett a Vasas
Budapest - A Vasas 2-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesd együttesét a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Megszolgált bronzérem!
Nyíregyháza - Rég várt siker: 2009 után ismét dobogón zárta a bajnokságot a Nyíregyháza. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Fucsovics nem bírt Verdascóval
Budapest, Nyíregyháza - Fucsovics Márton két szettben kikapott a spanyol Fernando Verdascótól a 482 ezer euró [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Megkönnyebbült a horvát óriás
Budapest - Megkönnyebbülten beszélt első idei megnyert salakos mérkőzése után a horvát Ivo Karlovic, aki [...] tovább »
Nagyot tett „kicsiként” a 15 éves miskolci Vécsei Réka
Miskolc - A kétszeres ob-győztes Győrben indul a nyáron és vélhetően Indianapolisban. tovább »
Egy évre eltiltották a baktai futballistát
Baktalórántháza - A Ménfőcsanak elleni Amatőr-kupa döntőben kiállított Molnár Levente (Baktalórántháza) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása