Frissítve:

Nyitásra kész a Kelet-Nyugat Expo

Nyíregyháza – Az expo fő célkitűzése a régi és új vállalkozások bemutatkozása, a piac új szereplőkkel való feltöltődése, valamint az, hogy lendületet adjon a szélesebb körű megmérettetésnek. expo [.pdf – 54KB]

hiba beküldése

Egy hét múlva, június 7-én nyitja meg tizenhetedszer kapuit Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban és a mellette lévő szabad területen a Kelet-Nyugat Expo, a magyar vidék legnagyobb nemzetközi kiállítása és vására. Négy napig, június 10-ig tart nyitva.

A csarnok tizenkétezer négyzetméterén több mint kétszáz hazai és külföldi kiállító mutatkozik be. Lendvai István vásárigazgató szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a kiállítók többsége hazai, azonbelül is megyén kívüli. Szinte valamennyi szomszédos országból érkeznek kiállítók, de jönnek Lengyelországból, sőt Törökországból is.

Az expo fő célkitűzése a régi és új vállalkozások bemutatkozása, a piac új szereplőkkel való feltöltődése, valamint az, hogy lendületet adjon a szélesebb körű megmérettetésnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy új lehetőség előtt áll a vásár, hiszen a korábban szerveződött Kárpátok Eurórégió tagjai – magyarországnyi nagysággal és lélekszámmal – 2007-től az ukrajnai területek kivételével az Európai Unióhoz tartoznak, ugyanakkor Nyíregyháza státusza – földrajzi és kereskedelmi helyzetéből adódóan – megerősödhet.
Az expo ideje alatt rendezik a VIII. BAU Építőipari szakkiállítást is. Ennek keretében kültéri burkolatok, az alternatív fűtési technológiák, a megújúló energiaforrások kapják a főszerepet. Ugyancsak nyolcadik alkalommal rendezik a Bútor- és konyhakiállítást.

Emellett nagy érdeklődésre tarthat számot a Kert és virágkiállítás, valamint a mezőgazdasági gépek bemutatója is. A kísérő rendezvények közül kiemelkedik az építőipari szakmai nap és a határontúli magyar vállalkozók találkozója.

– Sipos Béla –



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Megdicsérni az apró eredményért is!
Debrecen - Nem mindegy, hogy egy gyermek tanulási zavarral vagy tanulási nehézséggel küzd. tovább »
Napi horoszkóp – 2019. április 26.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Tina, a nap lánya
Nyíregyháza - Tina diáklány. A kék és fekete szín a kedvence ruhatárát is ehhez igazítja. Tele van [...] tovább »
A tudással nem spórolnak a Kállay szakközépiskolában
Nagykálló - Hőszigeteltre cserélt tárt ajtókkal várja a jövő szakembereit a Kállay szakközépiskola. tovább »
Buli buli hátán: ismét érdemes rápörögni a hétvégére
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Kíváncsi vagy, milyen bulikkal és koncertekkel várnak a hétvégén a megyeszékhelyen és [...] tovább »
Kórházi korkép a város szívében
Nyíregyháza - Az idei év legnagyobb beruházása az oktatókórház területén épülő nővérszálló lesz. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Négy év után döntő, újra a Sopron ellen
Miskolc - Idegenben kezdi meg pénteken a bajnoki finálét az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata. tovább »
Budapesti tenisztorna – Györe negyeddöntős
Budapest - A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a negyeddöntőbe az 586 140 euró [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Növelte előnyét a bronzcsatában a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár kiélezett mérkőzésen, öt játszmában legyőzte a vendég Kecskemétet, s ezzel 2-0-ra [...] tovább »
Bognár Kristóf újabb két évig a DEAC-ban
Debrecen - A DEAC kosárlabda szakosztályának vezetősége a héten megállapodott Bognár Kristóffal a [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Spanyol érem férfi párosban
Budapest - A hetedik helyen kiemelt Ovidiu Ionescu, Alvaro Robles román, spanyol duó bejutott az elődöntőbe férfi [...] tovább »
Budapesti tenisztorna – Három meccslabdáról esett ki az első kiemelt Cilic
Budapest - Az első helyen kiemelt Marin Cilic meglepetésre kiesett a nyolcaddöntőben az 586 140 euró (184,6 millió [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása