Frissítve:

Nyílt napot tartanak szombaton az Opel szentgotthárdi gyárában

Szentgotthárd, 2013. szeptember 19., csütörtök (MTI) – Nyílt napot tartanak szombaton az Opel szentgotthárdi gyárában – közölte az MTI-vel csütörtökön Csontos Judit, az Opel Szentgotthárd Kft. szóvivője.

hiba beküldése

Tájékoztatása szerint a látogatók 13-15 óra között tekinthetik meg a gyárat az Opel Szentgotthárd valamennyi gyáregységében, így a Family1-es motorgyárban, az új Flexibilis motorgyárban, a hengerfejgyártó üzemben, a váltófelújításokat végző gyáregységben és az Allison sebességváltógyárban is.

Hozzáfűzte: a gyár területén felállított színpadon estig követik majd egymást a kulturális és szórakoztató programok, először szentgotthárdi civil egyesületek és iskolák mutatkoznak be, majd a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei adnak műsort, ezt követően pedig Solt Tamás az Opel Szentgotthárd igazgatója köszönti a megjelenteket.

A nap további részében az OTP Dumaszínház produkciójával, majd pedig a Black II Black együttes koncertjét láthatja és hallhatja a közönség – sorolta.

A nyílt nap a pályakezdők és az álláskeresők számára is hasznos lehet, hiszen az érdeklődőket a gyár szakemberei tájékoztatják az aktuális állásajánlatokról, a jelenlévők többféle egészségügyi szűrésen is részt vehetnek, megtekinthetik és vezethetik az új Opel-modelleket, sőt akár szimulációs motorok összeszerelésben is kipróbálhatják magukat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Tragédia Miskolcon
Miskolc - Halálos közúti közlekedési baleset történt hétfőn kora este Miskolcon a Szarkahegy utcán. tovább »
Premier előtti vetítést nyerhetnek a diákok az Örök tél című film játékán
Budapest - Az Örök tél című film alkotói online történelmi vetélkedőt hirdetnek középiskolás diákok [...] tovább »
Három férfi pincébe zárta és megverte női alkalmazottját Győrben
Győr - Három férfi pincébe zárta és durván bántalmazta női alkalmazottját Győrben. tovább »
Stratégiai megállapodást kötött Debrecenben a város, az egyetem és az IT Services Hungary
Debrecen - Háromoldalú, stratégiai megállapodást kötött egymással a debreceni önkormányzat, a Debreceni [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 11.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Iszapömlés – Megkezdődött a megismételt elsőfokú eljárás Veszprémben
Veszprém - Ártatlannak vallotta magát a vörösiszapper elsőrendű vádlottja hétfőn a megismételt elsőfokú [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – A lengyelek nyerték az Elnök Kupát
Lipcse - Lengyelország válogatottja nyerte az Elnök Kupát, a németországi női kézilabda-világbajnokság [...] tovább »
Háromezer kilométert futott a Duna torkolatáig Hidvégi-Üstös Pál
Budapest - Háromezer kilométer lefutása után érkezett meg a Duna Fekete-tengeri torkolatához Hidvégi-Üstös Pál [...] tovább »
KBSC: Ellentétes félidők után büntető döntött
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II. 21. fordulójában a fővárosban lépett pályára a Kazincbarcikai SC vasárnap. tovább »
Vegyész RC: Az egymás közöttiben több a minőség
Kazincbarcika - Hazai pályán játszott vasárnap a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
DVTK vs. DVSC – Száz hónap és négy meccs végére pont(ok)
Mezőkövesd, Miskolc - Olyan meccset játszott a DVTK és a DVSC, ami után érdemes a tavaszt várni. tovább »
Eredményes nagyvarsányi szereplés
Nagyvarsány, Nyírbátor - Szép eredményeket értek el a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs Tour [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása