Frissítve:

Nyílt napok a CERN budapesti “agyközpontjában”

Budapest, 2013. szeptember 20., péntek (MTI) – Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) budapesti “agyközpontjába”, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontba látogathatnak az érdeklődők szeptember 28-án és 29-én.

hiba beküldése

Európa egyik legmodernebb, kutatási célú adatközpontját tekinthetik meg a csillebérci telephelyre ellátogatók, ahol a CERN genfi központjában is dolgozó kutatók kalauzolják a vendégeket. Az érdeklődők a központban átfogó képet kaphatnak napjaink legjelentősebb részecskefizikai kutatásairól és a magyar kutatók hozzájárulásáról a közös kísérletekhez – olvasható az akadémia honlapján.

A természettudományok egyik legizgalmasabb témája a tavaly nyáron kimutatott, az elemi részecskék tömegéért felelős Higgs-bozon. Egyebek mellett ennek tulajdonságait vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar kormány összefogásával rekordidő alatt létrejött, idén júniusban átadott, világszínvonalú kutatási infrastruktúrában, a CERN budapesti “agyközpontjában”, a Wigner Adatközpontban.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet svájci központjának kapuit két napra nyitják meg a közönség előtt. A CERN Open Days programjához kapcsolódva szeptember utolsó hétvégéjén az akadémiai kutatóközpont is várja a felfedező kutatások iránt érdeklődőket. A magyarországi helyszínen igazi különlegességet, a genfi számítóközpont Budapestre, az adatközpontba telepített, a CERN-hez másodpercenként kétszer száz gigabit sávszélességű hálózattal kapcsolódó új számítógépeit tekinthetik meg.

A szeptember 28-án, szombaton reggel kezdődő programokra mindkét napon 17 óráig várják az érdeklődőket. A Wigner Adatközpontot 14 éven felüliek tekinthetik meg előzetes regisztráció után, csoportosan. Regisztrálni a cernopendays@wigner.mta.hu címen lehet.

Szombaton, a Wigner Adatközpont megtekintése után az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának kísérleti atomreaktorát is meg lehet látogatni a központ munkatársainak kíséretében. Erre a programra kizárólag a helyszínen lehet jelentkezni.

A rendezvény keretében az MTA csillebérci telephelye melletti területen kiállítást rendeznek. Ennek tárlatvezetői a CERN-ben kutató magyar fizikusok, mérnökök, akik tudományos igényű, közérthető előadásaikkal világítják meg a CERN-ben zajló kísérletek jelentőségét. Az MTA kutatói több mint két évtizede vesznek részt az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet munkájában. A külön regisztrálás nélkül látogatható alkalmi tárlat képet nyújt a felfedező kutatások új korszakát jelentő CERN-ről, illetve arról, hogyan járultak hozzá a magyar szakemberek az ott elért eredményekhez.

A rendezvénnyel és a részvétellel kapcsolatos bővebb információk a http://cernopendays.wigner.mta.hu/ oldalon olvashatók.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szálló por – Egy városban veszélyes, ötben egészségtelen a levegő
Budapest - Egy városban veszélyes, ötben egészségtelen a levegő a magas szállópor-koncentráció miatt. tovább »
Betegtájékoztató kampányt indít két egészségügyi szakmai kamara
Budapest - Országos betegtájékoztató kampányt indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi [...] tovább »
Kilencmilliárd eurót hozhat a digitalizáció Magyarországnak egy felmérés szerint
Budapest - Akár 9 milliárd eurót adhat hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez 2025-ig a digitalizáció - [...] tovább »
OGY – A kárpátaljai szórvány helyzetéről és az egyházak nemzetmegtartó szerepéről tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - A kárpátaljai szórvány helyzete és az egyházak nemzetmegtartó szerepe volt napirenden a [...] tovább »
OH: a gimnáziumok és szakgimnáziumok 64 százaléka kér központi írásbelit a felvételihez
Budapest - A gimnáziumok és szakgimnáziumok 64 százaléka, 425 intézmény írta elő egy vagy több [...] tovább »
Kutatás: a cukorbetegek fele méri naponta vércukorszintjét
Budapest - A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik, mióta kiderült betegsége, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Megyei fedeles győzelmek
Nyírbátor, Napkor - Minden innen indult versenyző bejutott az országos döntőbe. tovább »
Aluinvent DVTK: kiscsoportos foglalkozások
Miskolc - Zsiga Zoltán vezeti az edzéseket Cziczás László távozását követően. tovább »
Sporttal ünnepeltek az asztaliteniszezők
Debrecen - Nagyszabású asztalitenisz-versenyt rendeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc [...] tovább »
Tankok és a sivatagi show
Budapest - A Dakar ralin ismét részt vesz a Szalay, Bunkoczi páros. tovább »
Miskolci focista lett a legértékesebb játékos
Miskolc - A Steelers játékosa érdemelte ki az MVP címet a csehek ellen. tovább »
Változnak a válogatási elvek a szegedi kajak-kenu világbajnokságra
Budapest - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta a jövő évi felkészülési programot és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása