Frissítve:

Nyilatkozniuk kell a bortermelőknek tevékenységükről a NAV-nál március 10-éig

Budapest – Minden bortermelőnek kötelező bejelentenie március 10-éig, hogy április 1-jétől egyszerűsített adóraktári engedélyesként vagy kisüzemi bortermelőként kíván tovább tevékenykedni, a változás a termelők több mint 90 százalékának jelenthet könnyítést – hívta fel a figyelmet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) csütörtökön.

hiba beküldése

A HNT felidézte: a januártól hatályos új jövedéki törvény bevezeti a kisüzemi bortermelő kategóriáját, amely a várakozások szerint az eddiginél lényegesen egyszerűbb ügyintézést tesz majd lehetővé.

Jellemzően a saját vagy vásárolt szőlőből, legfeljebb 1000 hektoliter mennyiségben bort előállító borászatok választhatják a kisüzemi bortermelő státuszt. Ezek a termelők 100 hektoliter palackos erjesztésű pezsgőt is készíthetnek, csak magyar szőlőt dolgozhatnak fel, és nem vásárolhatnak bort.

A közleményben Légli Ottó, a HNT elnöke kifejtette, a kategória bevezetésével elsősorban a kis, családi borászatok adminisztrációs terheinek csökkentése volt a cél, ezért nyújtották be javaslatukat a jogalkotóknak.

Nyilatkoznia valamennyi borászatnak kötelező, március 31-ével ugyanis minden termelőnek automatikusan megszűnik az eddigi engedélye.

A tájékoztatás szerint alapesetben a kisüzemi bortermelőknek jövedéki ügyekben ezentúl nem lesz kapcsolatuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), kivéve, ha uniós tagállamba kívánnak bort értékesíteni. Ilyen esetekben a NAV-tól kapott egyedi azonosító birtokában állíthatnak ki kísérőokmányt.

Azok, akik egyszerűsített adóraktári körben maradnak, új, elektronikus engedélyt kapnak a NAV-tól. Nyilvántartásukat a jelenlegi pincekönyvben vezethetik tovább, a hamarosan megjelenő új pincekönyv-rendelet értelmében azonban ez a nyilvántartás is egyszerűbbé válik – hangsúlyozta a HNT, hozzátéve, hogy javaslataik szerint a kisüzemi bortermelőknek várhatóan még ennél is egyszerűbb nyilvántartást kell vezetniük.

Az új szabályoknak megfelelően kevesebb adatra lesz szükség az elszámolás leadásához is, és ezeket csak évente egyszer, a borpiaci év végét követően, augusztus 15-éig kell a termelőknek benyújtaniuk a hegybíróhoz.

A termelői pezsgőt előállító, tároló termelőknek ezzel egy időben kell megküldeniük jövedékiadó-bevallásukat a NAV-nak, és ekkor fizetik meg az adót is – közölte a HNT.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Lázár János: a legnagyobb munkaerő-tartalék az államban van
Debrecen - Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget [...] tovább »
Bürokrácia-csökkentés nélkül nem fog menni
Debrecen – A több munkahelynek köszönhetően javult a bűnügyi statisztika. tovább »
Több mint hatmilliárd forint foglalkoztatásra
Hajdú-Bihar - A gazdaságilag nem aktív emberek tartoznak az egyik kiemelt célcsoportba. tovább »
Élelmiszer-minőség – Aldi: a cég sajátmárkás termékei minden országban egyforma minőségűek
Budapest - Semmilyen különbség nincs az Aldi több országban is forgalmazott sajátmárkás termékeinek minősége [...] tovább »
Kutatás: a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találjuk a legirritálóbbnak
Budapest - Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találják a legirritálóbbnak - ez az [...] tovább »
Orbán: elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit
Budapest - Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvéd került az élre a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Nem volt gól az FTC-Videoton rangadón
Budapest - A címvédő Ferencváros házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a Videoton csapatával a [...] tovább »
DEAC: meggyőző teljesítmény a Vásárhely otthonában
Debrecen - Erődemonstrációt tartott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a hazai pályán a találkozóig még hibátlan [...] tovább »
Miskolcon márciusban elrajtol, Ózdon folytatódik a ralibajnokság
Miskolc, Ózd - Hét versenyből áll majd az idei szezon, amelynek az első két állomása Borsodban lesz. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Súlyos vereséget mért a Szolnok az FTC-re
Budapest - A Szolnok fölényes, 12 gólos győzelmet aratott a Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob I [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása