Frissítve:

Novák Katalin: egyre több gyermek születik Magyarországon

Budapest, 2015. augusztus 13., csütörtök (MTI) – Egyre több gyermek születik Magyarországon, az elmúlt két évben folyamatosan nőtt a születések száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Novák Katalin kifejtette, Magyarországon – hasonlóan Európához – harmincnégy éve csökken Magyarország népessége, és számos ország különböző megoldásokkal próbál ezen a helyzeten változtatni. Mint mondta, vannak országok, ahol a migrációban látják a megoldást, azonban Magyarország nem ezek közé az államok közé tartozik.

A kormány évek óta azon dolgozik, hogy a magyar családokat tudja segíteni abban, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek – hangsúlyozta.
Ma már a gyermekvállalás nem kizárólagosan érzelmi döntés, a családok számot vetnek az igénybe vehető támogatásokról, és arról mennyibe kerül egy gyermek felnevelése – mondta Novák Katalin, aki hozzátette, a kormány arra törekszik, hogy egyre több család merjen gyermeket, gyermekeket vállalni.

Az államtitkár a statisztikai adatokat ismertetve azt mondta, egyre több gyermek születik Magyarországon, a termékenységi mutató húsz éve nem volt ilyen magas Magyarországon, még úgy is, hogy az úgynevezett Ratkó-korszakban születettek unokái is lassan kikerülnek a szülőképes korból.

Az elmúlt két évben folyamatosan nő a születések száma, az elmúlt két évben 3700 gyermekkel született több, és emelkedett a házasságkötések száma is – ismertette Novák Katalin, aki hozzátette, míg 2002 és 2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig 2010 és 2014 között 9,2 százalékkal emelkedett.

Ez is jelentős mutató, a családtámogatási eszközökkel el lehet érni, hogy több gyermek szülessen – emelte ki, hozzátéve, folyamatosan bővítik a családi adókedvezmény intézményét, 2019-re már 300 milliárd forintot fognak csak erre fordítani. De erről szól a gyes időszakának meghosszabbítása, a gyed-extra bevezetése, de ide tartozik az ingyenes tankönyv és közétkeztetés rendszerének átalakítása is – mondta el Novák Katalin.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Megtaláltuk az álompárt Borsod-Abaúj-Zemplénben
Miskolc - Egy Hernádnémetiben élő pár lett az idei győztes. tovább »
A tévhitek eloszlatása a cél az idei a méhnyakrák-megelőzési héten
Budapest - Tabukat szeretne ledönteni és tévhiteket eloszlatni a Mályvavirág Alapítvány az idei európai [...] tovább »
Miért félünk a sikertől?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Okosan kezelve a félelmeinket a magunk javára fordíthatjuk azokat. tovább »
Így pakoljunk a hűtőnkbe
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy kis odafigyeléssel az élelmiszerpazarlást is elkerülhetjük, sőt, akár a [...] tovább »
Nemcsak megfogadni, hanem be is tartani
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mit tehetünk azért, hogy hatékonyabbak legyünk? A Napidoktor összegyűjtött 8 [...] tovább »
Egy kis porcsin meg kányazsombor, némi csalán, na és persze csorbóka
Miskolc - Fűben, fában nemcsak orvosság van, hanem élelmet is találunk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Henger a második félidőben
Miskolc - Szombaton fontos hazai meccset vívott az Aluinvent-DVTK női kosárlabda csapata. tovább »
Phjongcshang 2018 – Letette az esküt a magyar csapat
Budapest - Letette az esküt hétfőn a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpiára és a március 9-én [...] tovább »
Videó: Így takarítják a pályákat a Debreceni Labdarúgó Akadémián
Debrecen - A munkások reggel hat óra óta, négy géppel takarítják a játékteret. tovább »
Lovassy Krisztián világranglista-4. scratch-ben és vb-induló
Budapest - Lovassy Krisztián a pályakerékpárosok scratch szakágában a vk-pontversenyben ötödik lett, a [...] tovább »
Futsal- és edzőmeccseket játszottak a DLA csapatai
Debrecen - A Debreceni Labdarúgó Akadémia együtteseinek hétvégi eredményei. tovább »
Guadalajarában lesz az idei ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság
Budapest - Valladolid helyett Guadalajarában rendezik meg a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot június 1-től 3-ig. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása