Frissítve:

Novák Katalin: az Erzsébet-program az értékek bemutatásáról is szól

Budapest, 2015. március 27., péntek (MTI) – Az Erzsébet-program nemcsak a családok, a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő emberek vagy a szociálisan rászoruló gyerekek üdültetéséről, táboroztatásáról szól, hanem Magyarország, a magyarok lakta területek értékeinek, hagyományainak, természeti kincseinek és kultúrájának bemutatásáról is – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma család -és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy pénteki budapesti rendezvényen.

hiba beküldése

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy a Erzsébet-program ma már nemzetközileg is elismert, sikeres és komplex program, ezért a kormány továbbra is támogatni fogja.

Emlékeztetett arra, hogy a program keretében eddig több mint négyszázezren tudtak üdülni, köztük kétszázezer gyerek.

Az államtitkár minderről a Duna Palotában tartott történelmi, kulturális Erzsébet-vetélkedőn beszélt, amelyet a Kárpát-medencében élő magyar diákoknak hirdettek meg. Az idei, harmadik versenyre négyszáz csapat regisztrált, köztük felvidéki, erdélyi és kárpátaljai versenyzők is.
A döntőn részt vevő csapatok és felkészítő tanáraik egymillió forint értékű vízparti üdülési lehetőséget és tárgynyereményeket kapnak.
A rendezvényen átadott tájékoztató az olvasható, hogy a kormány négy évvel ezelőtt tűzte ki célul kedvezményes üdülési, pihenési lehetőség biztosítását a rászorulóknak az Erzsébet-program keretén belül, amelyet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány működtet.

A programnak két alappillére van: a szociális üdültetés, valamint a nemzeti táboroztatás, amely a gyermekek tartalmas pihenésének lehetőségét biztosítja, állami finanszírozással. Utóbbira folyamatosan lehet jelentkezni.

Novák Katalin elmondta, a fiatalokat zömében három helyszín várja: a balatonberényi, a fonyódligeti és a zánkai Erzsébet-tábor, ahol egy- vagy kétezer forint önerő befizetése mellett három vagy hat napra teljes ellátást kapnak.

Jelezte azt is, hogy az Erzsébet-táborok között már egy határon túli is van: a székelyföldi Ivón százötven gyerek nyaralhat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Eddig 29 katona maradványai kerültek elő Szabó Zsófi anyósának sírja mellől
Nyíregyháza - A múlt héten megkezdett exhumálással 14 német és 15 szovjet katona földi maradványai kerültek [...] tovább »
Nyíregyházi lány a Miss Balaton 12 döntős szépsége között
Nyíregyháza, Balatonfüred - Még néhány nap és kiderül, ki lesz idén a Miss Balaton királynője. tovább »
Rászoruló gyerekeknek osztanak élelmiszercsomagot a megyében
Püspökladány - A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot direkt azért hozták létre, hogy azok a [...] tovább »
Filmbe illő autós üldözés Ózdon: elmenekült a rendőrök elől, majd nekik hajtott a terepjárós
Ózd - A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette azt a férfit, aki egy rendőri intézkedés alól [...] tovább »
30 rekesz sör borult az útra Debrecen belvárosában
Debrecen - Debrecen központjában, egy bevásárlóközpont előtt kisteherautó rakománya borult az útra [...] tovább »
Páratlan retrófotókon a régi idők virágkarneváljai
Debrecen - Szikrázó napfény ölelte körbe a Nagytemplom tornyát 1993. augusztus 20-án. A korabeli Naplóból [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Háromnapos fesztivál a Lovagi Tornák Terén
Miskolc - A II. Horze Diósgyőri Díjugrató Fesztivált augusztus 17–19. között rendezik. tovább »
Lilov a DEAC új játékosa
Debrecen - Ivan Lilov személyében egy már Magyarországon bizonyított légióst sikerült szerződtetnie a DEAC [...] tovább »
Debreceni kosarasok is erősítik a válogatottat az Universiadén
Debrecen - A Debreceni Egyetem két játékosával és szakmai stábjával felvértezve megérkezett Tajvanra a magyar [...] tovább »
Romániai túrával „nyitják” az Erste Ligát a Macik
Miskolc - Még nem hivatalos, de kiszivárgott: Brassóban és Csíkszeredában kezdik az idényt a Jegesmedvék. tovább »
Borsodsport Invest Kft.: több mint 550 millióval
Miskolc - A DVTK-nál úgy látják, hogy a terveknek megfelelően halad a tőkerendezés. tovább »
Kék Cápák – A meccsekig belakják a helyszínt
Nyíregyháza - Már az universiade helyszínén tartózkodnak a kosárlabdázók, közük Bus Iván és két korábbi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása