Frissítve:

Nők is lehetnek már kommandósok a palesztinoknál

Jeruzsálem, 2014. április 8., kedd (MTI) – A Palesztin Hatóság befejezte az első női kommandóscsoport kiképzését – közölte kedden a Háárec című izraeli lap.

hiba beküldése

A hét végén huszonkét nő fejezte be sikeresen a kommandóstanfolyamot, és csatlakozhat az elnöki őrséghez, a Palesztin Hatóság elit egységéhez. A palesztin rendőrség kötelékében megalakulása óta szolgálnak nők, de a biztonsági erők mintegy harmincezer tagjának mindössze három százaléka a főként irodai munkát végző nő.

Célbalövés és hatemeletes épületről kötélen való leereszkedés is szerepelt a tantárgyak sorában, amelyek sikeres elsajátítását követően Jerikóban a rendőrség oktatási központjában a hétvégén ünnepélyesen kiosztották a bizonyítványokat.

A jelöltek tanulmányaik során három hónapig a jordániai rendőr-akadémia vendéghallgatói voltak, s kiképzésük részeként olasz és francia oktatók professzionális járművezetésre és önvédelemre oktatják őket. A tervek szerint hamarosan Olaszországba utaznak, ahol további ismereteket sajátítanak el ottani szakemberektől.

Mahmúd Abbász palesztin elnök személyes utasítására a végzett kommandósok a közeljövőben Rámalláhba költöznek, ahol az elnöki negyedben külön szálláson fognak lakni, de feladataik azonosak lesznek az elnöki őrség férfi tagjaiéival.

A 2009-es hebroni női tüntetés után született döntés palesztin női rendőri egység létrehozásáról, amelynek tagjai közül immár többen a még Jasszer Arafat elnök alapította legelitebb elnöki kommandó tagjaivá válnak. A jövendő kommandósok mind ciszjordániaiak, de a másik palesztin területen, a Gázai övezetben is szolgál mintegy négyszáz, kiképzésben részesült nő az ottani tizenhatezer fős rendőrségnél.

– MTI, Shiri Zsuzsa –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása