Frissítve:

Női vízilabda világliga – Hágai teljesítményének megismétlésére készül a magyar csapat

Budapest – Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy csapata meg tudja ismételni kedden, hazai medencében az Európa-bajnok hollandok ellen idegenben nyújtott produkcióját.

hiba beküldése


A két csapat január 12-én, Hágában találkozott egymással, a hazaiak akkor a zárónegyedben négygólos hátrányból egyenlítettek, a magyarok azonban ötméteresekkel diadalmaskodtak.

“Biztos vagyok benne, hogy nehezebb dolgunk lesz, mint egy hónapja Hágában, ahol három negyeden keresztül egyértelműen felülmúltuk ellenfelünket. Még egyszer nem engedhetik meg maguknak, hogy úgy játszanak, ugyanakkor én bízom benne, hogy mi képesek leszünk megismételni a mérkőzés nagy részében nyújtott produkciót” – nyilatkozta a nemzeti csapat hétfői sajtónyilvános edzését követően Bíró Attila. A szakember leszögezte, szeretnének ezúttal a rendes játékidőben nyerni, ugyanakkor megjegyezte, nem szabad elfelejteni, hogy az Európa-bajnokkal játszik a csapata. “Sokat segíthet célunk elérésében a telt ház, illetve hűséges szurkolótáborunk buzdítása” – tette hozzá.

A találkozót kedden 18.30-tól rendezik a BVSC Uszodában. A szövetségi kapitány reagált arra is, hogy a hétvégén a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA megváltoztatta a nyári, kvangdzsui, olimpiai kvalifikációs világbajnokság sorsolásának kalapjait, ami azzal járt, hogy a magyarok a második helyett csak a harmadikba kerültek. “Magunk is meglepődtünk, hogy szombaton egy újabb verzió látott napvilágot, az információk szerint ez a végleges. A harmadik kalappal kapcsolatban azt tudom mondani, nem feltétlen rossz, ha valaki erős csoportba kerül, hiszen a nagy dolgok a kieséses szakaszban dőlnek el. Meg kell várni a sorsolást, és majd utána látjuk pontosan, mire számíthatunk. Mindenesetre cseppet sem aggódunk az új besorolás miatt” – mondta.

A világligában a magyar válogatott már biztos továbbjutó, azaz ott lesz az Európa Kupa hatos döntőjében. Azt a tornát március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Onnan az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad majd otthont, így azon a magyar válogatott automatikus résztvevő. A nyári tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

A B csoport állása:
1. Olaszország 12, 2. Magyarország 8, 3. Hollandia 4, 4. Franciaország 0

A magyar női válogatott kerete:
kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd), Tóth Eszter (BVSC)
mezőnyjátékosok:
Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A magyarok további programja:
február 12.: Magyarország-Hollandia
március 5.: Magyarország-Olaszország

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása