Frissítve:

Női vízilabda Euroliga – A Szentes továbbjutott

Szentes, 2015. január 18., vasárnap (MTI) – A házigazda Szentes másodikként továbbjutott selejtezőcsoportjából a női vízilabda Euroligában, miután a vasárnapi zárókörben legyőzte a spanyol Matarót.

hiba beküldése

Eredmény, női Euroliga, C csoport, 4. nap (Szentes):
Hungerit-Szentes – Mataro (spanyol) 7-6 (0-2, 2-1, 3-2, 2-1)

A magyar csapat góldobói: Miskolczi, Gémes, Kövér-Kiss 2-2, Van Der Sloot 1

A Szentesnek – a szintén hatpontos Mataróénál jobb gólkülönbségének köszönhetően – már a döntetlen is elegendő lett volna az ötcsapatos torna befejező fordulójában ahhoz, hogy a riválisait, így a magyar alakulatot is legyűrő orosz Kirisi mögött másodikként lépjen tovább a kontinentális sorozat negyeddöntőjébe.

Ehhez képest a Mataro szerzett vezetést, majd elhúzott 3-0-ra. Még időben kaptak észbe a hazaiak, akik 3-3-nál a harmadik negyedben utolérték ellenfelüket. Sőt a folytatás is rendben volt, 5-3 lett a Szentes javára, a vendéglátók azonban visszaengedték a spanyol csapatot, amely egyenlített (5-5). A magyar együttes ekkor új erőre kapott, és miután a duplázó Miskolczi Ibolya a negyedik negyed közepén 7-5-re módosította az állást, eldőlt a meccs, a Matarónak már csak a szépítésre futotta.

Győzelmével a Szentes biztosan végzett a második helyen, és a legjobb nyolc között folytathatja.

később, A csoport (Lille):
UVSE-Centrál – Lille (francia) 11.30

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Női röplabda NB I – Nyert a Nyíregyháza és az MTK
Budapest - A Nyíregyháza vendégként, az MTK-Budapest pedig hazai pályán győzött pénteken a női röplabda NB I-ben. tovább »
Mindent elbontanak, de alapoznak is a Diósgyőri Stadionban
Miskolc - Napokon belül teljesen eltűnik a régi Diósgyőri Stadion, ezzel együtt már készül az új [...] tovább »
Újítás Újpesten: nem akármilyen Fatum-siker!
Nyíregyháza - Az elő elveszett szett után a másodikban is minden veszni látszott a Fatum-Nyíregyháza [...] tovább »
Női kosárlabda Eb – A házigazda csehekkel egy csoportban a magyarok
Prága - A házigazda csehekkel is találkozik a csoportküzdelmek során a magyar női kosárlabda-válogatott a jövő [...] tovább »
Január közepéig lehet pályázni a Hiszek Benned Sport Program támogatásaira
Pécs - Január 16-ig lehet pályázni a sportkormányzat utánpótlást támogató Hiszek Benned Sport Program első [...] tovább »
Birkózó-vb – Korpási a selejtezőben kezd, Molnár és Galambos a nyolcaddöntőben
Budapest - Elkészítették pénteken késő délután a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú 400 méter gyorson is döntős
Budapest/Windsor - Hosszú Katinka a negyedik legjobb idővel jutott a 400 méter gyorsúszás döntőjébe az úszók [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása