Frissítve:

Női röplabda Eb – Az elnök úgy tudja, Jan De Brandt szívesen maradna

Antwerpen, 2015. szeptember 28., hétfő (MTI) – Kovács Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség tíz napja megválasztott elnöke szerint sportdiplomáciai szempontból is fontos a női válogatott Európa-bajnoki szereplése.

hiba beküldése

“Egy nagy siker, az Európa Liga-győzelem után egy jó folytatás az Európa-bajnokság. Már önmagában az is nagy dolog, hogy ez a válogatott itt van. Igaz, talán az első mérkőzésen látszódott, hogy sok az a 28 év, ami eltelt, és nem tudták hozni a játékosok azt, amit tudnak, de a másodikon már jobban játszottak, s bízom benne, hogy ma este Azerbajdzsán ellen még jobban teljesítenek majd” – mondta a hétfő délelőtti sajtóbeszélgetésen Kovács Ferenc.

A magyar csapat eddig két háromszettes vereséget szenvedett a kontinensviadalon, két jóval erősebb válogatottól, a legutóbbi Eb-n bronzérmes, most társházigazda belgáktól, illetve a bakui Európa Játékokon győztes törököktől. Ugyanakkor ha a magyar válogatott hétfő este legyőzi a hozzá hasonlóan pont nélkül álló azerieket, akkor bejut a legjobb 12 közé.

Kovács Ferenc hangsúlyozta, az Európa-bajnoki szereplés a szövetségnek sportdiplomáciai szempontból is fontos:

“Ez egy nagy lehetőség arra, hogy az európai szövetségek vezetői találkozzanak, mi éltünk is ezzel. Október közepén elnökválasztás lesz az európai szövetségnél, számunkra pedig nagyon fontos, hogy milyen célok, milyen programok mentén folytatódik majd a munka a szervezetben.”

Hozzátette, a szövetség számára az egyik legfontosabb, hogy a női válogatottat valóban meghívják a World Grand Prix harmadik csoportjába, erre André Meyer, az európai szövetség (CEV) elnöke tett ígéretet az Európa Liga-győzelem előtt.

A CEV október közepén, a bolgár-olasz közös rendezésű férfi Európa-bajnokság ideje alatt Szófiában választ majd vezetőt, Meyer egyetlen kihívója a szerb Aleksandar Boricic lesz.

Kovács Ferenc kiemelte, “otthon” is rengeteg tennivaló van, most kezdi igazán mélyebben megismerni a helyzetet. Elmondta, hogy még az ez évi terv megvalósítását is át kell beszélniük az októberben esedékes elnökségi ülésen, s a szövetség több tízmilliós hiányát – amiről még csak hallomásból tud – is meg kell oldani. Hozzátette, hogy e mellett el kell kezdeniük a kormányzattal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal a jövő évi támogatási szerződésről szóló tárgyalásokat.

Az elnök beszélt Jan De Brandtról, a női válogatott belga szövetségi kapitányáról is, akinek október elején lejár a szerződése: “Egy ilyen siker után remélem, nem lesz nehéz ezt a kérdést megoldanunk, ugyan én még személyesen nem találkoztam vele, de úgy tudom, szívesen maradna.”

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Újpest vs. DVTK – Nézők számára tilos a bemenet
Budapest, Miskolc - Zárt kapus lesz a Diósgyőri VTK szombati, Újpest FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése. tovább »
Kisvárda Master Good – Csak kiegyensúlyozottan!
Kisvárda - Az eddigi eredményei alapján kiszámíthatatlan Gyirmótot fogadja a jó rajtot vett kisvárdai NB II-es [...] tovább »
Búcsúzzunk el együtt a 17. FINA Masters Világbajnokságtól!
Budapest - Hamarosan véget ér a minden idők legjobb vizes világbajnokságát követő 17. FINA Masters [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 33/1. hét
Budapest - A TOTÓ 33. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Csúnya fejre állások után feltámadás?
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szatmári és beregi rangadó mellett hemzsegnek a háromesélyes meccsek. tovább »
Európa Liga – Gól nélküli döntetlent ért el Belgrádban a Videoton
Belgrád - A Videoton gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Győzelemmel maradt veretlen a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása