Frissítve:

Női kosárlabda Euroliga – A Szpartak Moszkvával nyolcaddöntőzik a Sopron

Budapest/Sopron, 2014. február 27., csütörtök (MTI) – A négyszeres bajnok Szpartak Moszkva ellen vívja a nyolcaddöntőt a Sopron a női kosárlabda Euroligában.

A csoportkört 5/7-es győzelmi mérleggel befejező magyar bajnok a 15 rájátszásba jutott csapat közül a 13. helyen végzett az összesített rangsorban, így a negyedikként záró orosz elitalakulattal került szembe.

A Sopron három év után verekedte be magát az egyik fél második sikeréig tartó playoffba, amely március 11-én rajtol el. Az első meccsre Moszkvában, a másodikra három nappal később Sopronban, a harmadikra pedig (szükség esetén) március 19-én ismét az orosz fővárosban kerül sor.

Az április 7-13. közötti nyolcas döntőben a hét párharc győztese mellett a rendező és címvédő orosz Jekatyerinburg vesz részt.

A nyolcaddöntő párosítása (az európai szövetség honlapja szerint):

Fenerbahce (török)–Polkowice (lengyel)

USK Praha (cseh)–Rivas Ecopolis (spanyol)

Szpartak Moszkva (orosz)–UNIQA EUROLEASING SOPRON

Galatasaray (török)–Salamanca (spanyol)

Bourges (francia)–Kosice (szlovák)

Orenburg (orosz)–Kraków (lengyel)

Kayseri (török)–Schio (olasz)

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Öttusa Eb – Négyből három magyar jutott döntőbe a férfiaknál
Székesfehérvár - A négy magyar induló közül három - Marosi Ádám, Demeter Bence és Regős Gergely - jutott be [...] tovább »
Vízilabda Eb – Oroszország legyőzte Romániát
Budapest/Barcelona - Az orosz válogatott öt góllal legyőzte Románia együttesét a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Bükkábrányi Bányász SCE: Felléphet a harmadikos bajnokcsapat a második vonalba
Bükkábrány, Miskolc - A Bükkábrányi Bányász SCE nyerte a Dél-­Borsod csoportot. tovább »
Öttusa Eb – Kasza otthonról szurkol
Budapest/Székesfehérvár - Nem a helyszínen szurkol a társainak Kasza Róbert, aki sérülés miatt kénytelen [...] tovább »
Triatlon Eb – Tóth Tamás hatodik, Bragmayer Zsanett tizedik
Budapest/Tartu - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
2Rule-ban a Diósgyőr is
Miskolc - Nemzetközi felszerelésről magyarra váltottak a piros-fehérek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Hengereltek az olaszok
Budapest/Barcelona - A magyarokat is felvonultató A csoport pénteki második mérkőzésén az olaszok játszi [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása