2012.06.14 07:12; Frissítve: 2012.06.14 07:12


Női kosár Eb-selejtező – Minszki vereséggel kezdett a válogatott

Budapest/Minszk, 2012. június 13., szerda (MTI) – Vereséggel kezdte meg a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, szerdán szoros mérkőzésen kikapott Fehéroroszországban.

alt hiba beküldése

Eredmény, A csoport, 1. forduló (az európai szövetség honlapja alapján):
Fehéroroszország-Magyarország 51-47 (13-12, 20-16, 9-12, 9-7)
————————————————————————-
A legjobb magyar dobók: Raksányi 10, Quigley 8, Vajda 8

A hét felkészülési mérkőzéséből hatot megnyerő nemzeti csapat az első negyedben remekül tartotta a lépést a világbajnoki negyedik házigazdákkal, főként Vajda Anna és a nemrég honosított Quigley Allie révén. A második játékrész elején két fehérorosz pontra nyolc magyar érkezett, csakhogy a gyors indításokra építő hazaiak négy perc alatt egy 13-2-es rohammal fordítottak. A félidőben 33-28 volt az állás.
Térfélcsere után a januárban kinevezett Stefak Svitek együttese kifogástalan büntetőzéssel ismét előnybe került (35-38), a túloldalon a fehéroroszok öt és fél percen át nem találtak a gyűrűbe. A 42-40-ről induló zárószakaszban – noha a magyar csapat továbbra is képtelen volt betalálni a hárompontos vonalon túlról – a házigazdák nem tudtak öt pontnál jobban elhúzni, három perccel a vége előtt 49-47 állt az eredményjelzőn. Ezután már csak egy hazai kosár született, így a Svitek-csapat vereséggel kezdte meg az Eb-selejtezőt.
A magyarok egy hét múlva Portugáliát fogadják Miskolcon, a csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.

A csoport másik mérkőzésén:
Ukrajna-Portugália 92-38

A válogatott további programja az Eb-selejtezőben (magyar idő szerint):
————————————————————————–
június 20.: Magyarország-Portugália, Miskolc 18 ó
június 23.: Izrael-Magyarország, Rishon Le Zion 20 ó
június 27.: Magyarország-Ukrajna, Sopron 18 ó
június 30.: Magyarország-Fehéroroszország, Sopron 18 ó
július 7.: Portugália-Magyarország, Carcavelos Cascais 19 ó
július 11.: Magyarország-Izrael, Sopron 18 ó
július 14.: Ukrajna-Magyarország, Juzsnij 17 ó

-MTI-

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2