Frissítve:

Női kézilabda NB I – Bajnoki címet ér az FTC-nek, ha 18 és fél év után nyer Győrben

Budapest, 2015. május 13., szerda (MTI) – Tizennyolc és fél éve nyert legutóbb Győrben az FTC női kézilabdacsapata, amely ha csütörtökön vagy szombaton győzni tud az ETO otthonában, 2007 után ismét bajnok lesz.

hiba beküldése

Az NB I döntőjének első mérkőzését, múlt csütörtökön drámai büntetőpárbajban 37-36-ra nyerte a fővárosi csapat. Szucsánszki Zita 14-szer volt eredményes, míg Nerea Pena kilencszer, akárcsak a címvédő győrieknél Ana Szen.
Klubja honlapjának Pena elmondta, teljes erőbedobással készülnek az első idegenbeli összecsapásra. Emlékeztetett rá, hogy bár nyertek a Népligetben, sok hibával játszottak, ezeket pedig Győrben ki kell javítaniuk.

Ambros Martin, a győriek vezetőedzője kiélezett csatára számít, és közölte: a Magyar Kupa után az NB I-es trófeát is szeretnék otthon tartani. Ehhez azonban nem elég csütörtökön győzni, szombaton – ugyancsak az Audi Arénában – ismét kellene a diadal, mivel a párharc az egyik csapat második sikeréig tart.

A címvédő Győrnek, valamint “kihívójának”, az FTC-nek is 11-11 bajnoki aranyérme van, így amelyikük megnyeri finálét, az örökrangsorban egyedüliként lesz második a 15 elsőséggel büszkélkedő Vasas mögött. A Győr sorozatban nyolcadszor lehet bajnok.

A két együttes ebben az idényben négyszer találkozott egymással: a bajnokság alapszakaszában a Győr otthon 31-26-ra diadalmaskodott, majd a népligeti meccsen – már tét nélkül – az FTC győzött 24-21-re. A Magyar Kupa március 29-i, győri fináléjában az ETO 29-23-ra nyert, majd következett a múlt csütörtöki, népligeti felvonás, ugyancsak hazai sikerrel.
A Győr 1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, míg az FTC 1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002 és 2007 után lehet ismét bajnok.

Az FTC legutóbb 1996. november 13-án, azaz 18 és fél éve nyert Győrben a győri szurkolói egyesület kimutatása szerint, míg az utolsó győri FTC-pontszerzésért 2004. február 29-ig kell visszamenni az időben. Az ETO legutóbb 2004. szeptember 26-án kapott ki hazai környezetben, 2004. október 3-a óta valamennyi hazai bajnoki összecsapását megnyerte.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Ferencváros vs. Jegesmedvék – Négy után a „nullánál” állnak
Budapest, Miskolc - A Mol Liga-negyeddöntő negyedik meccsét hétfőn este játszotta az FTC és a DVTK Jegesmedvék. tovább »
Két magyar bronzérem a svédországi női birkózó versenyen
Budapest - Két magyar bronzérem született az év egyik legerősebb női nemzetközi birkózó viadalán. tovább »
Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált
Budapest - Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált. tovább »
Felsőzsolcán bálozott a Miskolc Steelers
Felsőzsolca, Miskolc - Szombaton a felsőzsolcai Pokol Csárdában tartotta szoká­sos bálját a Miskolc Steelers [...] tovább »
Gyermek teniszverseny az egyetemi sátorban
Miskolc - Második alkalommal rendezték meg február 18-án a farsangi gyermek teniszversenyt, II. Farsang Kupa 2017 [...] tovább »
Még tartja magát a Balaton jege
Siófok - A folyamatos enyhülés miatt egyre puhul, kásásodik és gyertyásodik a Balaton jege, de hétfőn a Siófok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bundesliga – Gulácsi a forduló válogatottjában a Kickernél
Budapest/Berlin - Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgója bekerült az elmúlt forduló válogatottjába a Kicker [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása