Frissítve:

Női kézilabda Eb – Reklámfilm Görbicz Anita és Gyurta Dániel főszereplésével

Budapest, 2014. november 4., kedd (MTI) – Görbicz Anita és Gyurta Dániel játssza a főszerepet a decemberi, magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság reklámfilmjében.

hiba beküldése

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kedden az egyik fővárosi bevásárlóközpont mozijában mutatta be a rövidfilmet, amelyben a Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája-győztes világklasszisa – aki terhessége miatt nem játszik majd a kontinensviadalon – vezet egy támadást, a lassított felvételek alatt a “gondolatai” hallhatóak, majd a pálya szélén álló olimpiai- világ- és Európa-bajnok úszót hozza játékba.

“Fontos pillanat ez az Európa-bajnokság előtt, hiszen a célegyenesbe érkeztünk – jelentette ki a bemutatón Vetési Iván, az MKSZ és a szervezőbizottság elnöke. Jelezte, a horvát féllel folyamatosan egyeztetve készül a szervezőbizottság, hogy a december 7-i rajtra minden válogatottat tudjon fogadni.

Marczinka Zoltán, a szervezőbizottság ügyvezetője megjegyezte, eddig a jegyek 40-42 százalékét értékesítették. Hozzátette, az Európai Kézilabda Szövetségtől megkapták a mobillelátók létesítéséhez szükséges engedélyeket, így a Papp László Sportarénában 11 200-an követhetik majd figyelemmel a döntőt.

Németh András szövetség kapitány elmondta, a felkészülés négy hét múlva indul, addig a játékosok a klubjukban edzenek. Hozzátette, a gárda november 29-én az osztrákokkal, december 4-én pedig a franciákkal Győrben játszik felkészülési mérkőzést.
A szakember kitért Görbicz Anita hiányára is. Mint mondta, az irányító pozitív szemlélete sokat segít általában a csapatnak, ezért megkérte őt arra, hogy segítsen az együttesnek a kontinensviadal alatt, amit a játékos örömmel el is vállalt.

A keddi eseményen bejelentették, hogy a kontinensviadal hivatalos szállítópartnere a szövetség egyik főtámogatója, a Mercedes-Benz Hungária lesz.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong MOL Liga – Egyenlített a Dunaújváros és a DVTK
Budapest - A DVTK és a Dunaújváros is hetedik mérkőzésre mentette negyeddöntős párharcát a jégkorong MOL Liga [...] tovább »
Meg kell akadályoznia a „halálos” csurgói kontrákat a Mezőkövesdnek
Mezőkövesd - Több mezőkövesdi kézilabdásnak is top formában kell(ene) lennie a Csurgó elleni hazai találkozón. tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában győzött az Érd
Budapest - Az Érd egy góllal győzött a vendég Alba Fehérvár ellen a női kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Női röplabda NB I – Papírforma győzelmek pénteken
Budapest - Mindhárom pénteki mérkőzésen az esélyesebb csapat győzött a női röplabda NB I-ben. tovább »
Sidi Európa-csúccsal második légpuskában az indiai világkupán
Budapest/Újdelhi - Sidi Péter második lett légpuskában a sportlövők indiai Újdelhiben rendezett [...] tovább »
Egyetlen felnőtt cserével a címvédőnél
Nyíregyháza - Algyőn nem lehetnek vérmes reményei a nyíregyházi kézilabdázóknak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari – Véber mester nagy dilemmája
Nyíregyháza - Vasárnap ismét tévés meccset játszik a Szpari, ezúttal Zalaegerszegen és Rudolf Gergely nélkül. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása