Frissítve:

Női kézilabda BL – Nem fellebbez tovább az FTC, a KEK-ben folytatja

Budapest, 2014. október 3., péntek (MTI) – A Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetői úgy döntöttek, nem fellebbeznek az európai szövetség (EHF) másodfokú döntése ellen, amelyben elutasította a magyar klub óvását a Bajnokok Ligája selejtezőjében történtek miatt. Így biztossá vált, hogy az FTC a KEK-ben folytatja szereplését.

hiba beküldése

A Lipcse elleni BL-selejtezőben büntetőpárbajban alulmaradó zöld-fehér klub honlapjának pénteki híre alapján az egyesület megkapta a fellebbviteli bizottság csütörtöki döntését írásban. Ebben a testület elismerte, hogy a hazaiaknak a hosszabbítás végén esett, döntetlent és ezzel hetespárbajt érő gólja a bizonyítékok alapján a dudaszó után esett, ám úgy vélte, a játékvezetők a nagy hangzavar és a fülükben lévő fülhallgató miatt nem hallották biztosan a dudaszót, és így közösen úgy döntöttek, hogy a gól érvényes. A bírók döntését pedig a fellebbviteli bizottság csütörtökön elfogadta.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria a másodfokú ítélet ellen azért nem fellebbez, mert az eljárási szabályok szerint a végleges döntésre az EHF által működtetett választott bíróságnak három hónap áll rendelkezésére, márpedig addigra két BL-fordulót lejátszanak, így “gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a csapat a Bajnokok Ligája sorozatban folytassa a küzdelmeket”.

A Lipcse elleni szeptember 21-ei BL-selejtező hosszabbításának végén történtek miatt az FTC már a mérkőzés után jelezte óvási szándékát. Az EHF helyszíni ellenőre, a cseh Jiri Konecny írásba adta, hogy az EHF nevében befogadta az óvási szándékot és az 1000 eurós óvási díjat. Ugyancsak írásban jelezte: az FTC-nek elegendő másnap 17 óráig beadnia az óvási anyagot, amelyet végül délig e-mailen és faxon is eljuttattak az EHF-hez.

Az európai szövetség azonban először formai okokra hivatkozva elutasította az óvást, azzal az indokkal, hogy a mérkőzés végét követő egy órán belül nem érkezett be az óvási anyag. Jeney Zsolt Ákos szakosztályvezető akkor közölte, fellebbeznek az óvás elutasítása ellen. Ennek nyomán az EHF utóbb jelezte, mégis szabályos volt az óvás, így a szervezet elrendelte az ügy első fokú tárgyalását.

Ebben a szakaszban a lipcsei BL-selejtező delegáltja, Konecny volt hivatott dönteni, aki az FTC érveivel alig foglalkozott. Konecny összefoglalva annyit írt le indoklásképpen, hogy a két játékvezető döntése az volt: 69:59 percnél a labda áthaladt a gólvonalon, így szabályosnak minősítették a találatot. Ebből kifolyólag Konecny a mérkőzés végeredményét első fokon helyben hagyta.
Erre azonnal fellebbezett az FTC, ám a fellebbviteli bizottság csütörtökön elutasította a magyar csapat beadványát.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Lengyelországban járt a Filo SE
Nyíregyháza - A nyíregyházi csapat a csoportját megnyerte, végül a negyedik helyen végzett. tovább »
Bajnokok Ligája – A kolozsvári CFR vagy a svéd Malmö lehet a Vidi ellenfele
Budapest/Nyon - A kolozsvári CFR vagy a svéd Malmö lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező [...] tovább »
Két magyar érem a horgász Európa-bajnokságon
Budapest/Radece - A magyar horgászválogatott két érmet szerzett a szlovéniai Radecében rendezett Európa-bajnokságon. tovább »
DVSC: szombaton első hazai bajnoki!
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata július 28-án, szombaton 19.30-tól játssza első haza bajnoki mérkőzését a [...] tovább »
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség törölte az abu-dzabi és a tuniszi versenyt
Budapest - A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) a részvevők hátrányos megkülönböztetése miatt törölte a [...] tovább »
Fitness parkot építenek Mezőcsáton
Mezőcsát - A napokban átadták a Fitness Park területét a kivitelezőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: a 3-4. forduló pontos menetrendje
Debrecen - A DVSC-Diósgyőr és a Vidi-DVSC mérkőzést is közvetíti a televízió - írja a dvsc.hu. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása