Frissítve:

Női asztalitenisz vk – Póta a legjobb nyolc között

Budapest, 2014. október 18., szombat (MTI) – Póta Georgina legyőzte hongkongi ellenfelét, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a linzi világkupán, a női asztaliteniszezők idei egyik legrangosabb egyéni versenyén.

hiba beküldése

A világranglistán 26., Berlinben légióskodó magyar játékos – a torna tizedik kiemeltje – szombaton is folytatta remek szereplését, miután a pénteki csoportmeccsek során mindkét ázsiai születésű riválisánál jobbnak bizonyult. Szombati ellenfele, Li Ho Csing ugyan nála 12 hellyel előrébb áll a nemzetközi szövetség rangsorában, de ez nem látszott az asztalnál, az utóbbi időben nagyszerű formát mutató Póta ugyanis úgy nyert, hogy még szettet sem vesztett.A 19.30 órától sorra kerülő negyeddöntőben az ugyancsak hongkongi Csiang Hua-jun vár a magyar játékosra.

A vk-n húsz asztaliteniszező indult, a rangsor első nyolc helyezettjét kiemelték, a többiek pedig négy háromfős csoportban küzdöttek a főtáblára jutást érő első két helyért. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem.
Eredmény, nyolcaddöntő (a viadal honlapja alapján):

Póta-Li Ho Csing (hongkongi) 4-0 (2, 8, 9, 5)

A 29 éves Póta az európai Top 12-n elért hatodik helyével érdemelte ki a meghívást, és 2008 után másodszor vehet részt a versenyen. Azzal, hogy bejutott a legjobb nyolc közé, minden idők legjobb magyar eredményét produkálta.
A linzi torna 150 ezer dollár összdíjazású, a győztes 45 ezerrel gazdagodik.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Szpari – Forró három meccses eltiltása
Nyíregyháza - Hiába kért fegyelmi tárgyalást a Nyíregyháza Spartacus vezérkara a még az MTK elleni idegenbeli [...] tovább »
Videó: Sós Bence felépült
Debrecen - A Debrecen labdarúgója mesterhármast ért el a hétvégén a második csapatban. Most a Loki TV-nek [...] tovább »
Evezős vb – Döntős a magyar kormányos kettes
Budapest/Sarasota - A Juhász Adrián, Simon Béla duó - a kormányos Kolláth Vandával kiegészülve - bejutott a [...] tovább »
Videó: Ha ez a strandröpis filmecske nem hozza vissza Nyíregyházára a nyarat, akkor semmi
Nyíregyháza - Mint ismeretes, Nyíregyházán rendezték meg az Országos Strandröplabda Bajnokság 2. fordulóját, [...] tovább »
Nébih: túl magas nikotinsavat mértek egy sportolóknak szánt élelmiszerben
Budapest - Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból [...] tovább »
Milliós beruházás, ha valaki ebből akar megélni
Debrecen - Bár a profik itt is komplex edzéseken vesznek részt, sokan megkérdőjelezik az e-sport-ágazat sportértékét. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Gladiators: nagy előrelépés védekezésben, de vereség lett a vége
Debrecen - A Gladiators U19-es csapata 12-8-ra kikapott a Cowbells-től Tégláson a korosztályos bajnokság második [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása